A Debrecen 2030 program keretében tovább folytatódnak a városban a nagyfelületű útjavítások. Ezek elsődleges célja az elöregedett és tönkrement aszfaltburkolatok kicserélése és szükséges esetben az útpálya szerkezeti javítása a közlekedés minőségének és biztonságának javítása érdekében.
Szeptember 11-én – hétfőn – a reggeli forgalmi csúcsidőszakot követően megkezdődött a Segner tér útfelújítása a Kishegyesi út és a Hatvan utca közötti szakaszon. A beruházásról Papp Csaba, a körzet önkormányzati képviselője tartott sajtótájékoztatót a helyszínen. Mint azt többek közt felidézte, 1999 szeptemberében készült el a Segner tér és a Pesti utca négysávosítása. A most felújítandó útszakasz azóta szolgálja a közlekedőket, így megérett a rekonstrukcióra.
A munkálatok elvégzésére a város önkormányzata 120 millió forintot biztosít. A képviselő felhívta a közlekedők figyelmét arra, hogy ezt az útszakaszt most lehetőleg kerüljék el, amire lehetőséget ad a nyugati kiskörút (Nagy Imre utca – Tisza István utca – Antall József utca) használata.
Akinek mégsem áll módjában elkerülni a Segner teret, az nagy odafigyeléssel vezessen, áthaladáskor mindenképpen figyelje a kihelyezett közlekedési jelzéseket, mivel a munka szakaszolása miatt azok akár naponta is változhatnak.
A kivitelezés a tervek szerint október végéig tart, de ha azt az időjárási körülmények megengedik, a kivitelező mindent megtesz annak érdekében, hogy a csomópontot minél hamarabb teljes mértékben vissza lehessen adni a forgalomnak. Papp Csaba több a Segner téren most kezdődöttön kívül több olyan útfejlesztési beruházást is megemlített a közelmúltból – például a Nyugati utcán, a Pesti utcán, a Mester utcán, a Bethlen utcán zajlottakat, valamint a nyugati kiskörút harmadik szakaszának megvalósítását –, melyek körzete területén számottevően javították a közlekedési feltételeket.
Külön is megemlítette az ezekhez kapcsolódó kerékpárút-fejlesztéseket, a kerékpáros övezet kialakítását, amelyek jelentősen növelik és biztonságosabbá teszik a városrész biciklivel való átjárhatóságát is, s hozzájárulnak az egészséges életmód gyakorlásához is.
A Segner téri csomópont fontos városi közlekedési „ütőér”, amely nagy lakótelepeket köt össze a belvárossal. Mindenképpen szükségessé vált az útszakasz nagyfelületű felújítása, ezzel komfortosabbá, biztonságosabbá és környezetkímélőbbé válik az út használata.
A felújítási munkálatok az útszegély szakaszos bontásával és az útpályaszerkezet lokális cseréjével indultak meg a belvárosi (Hatvan utca) oldalban, az ottani gyorsító és külső egyenes sáv lezárásával. A kivitelezési munkálatok során valamennyi forgalmi sáv és a kereszteződések útburkolat-felújítását elvégezteti az önkormányzat, összesen mintegy 3500 négyzetméteren, valamint a Segner tér Tócóskert felé eső oldalán lévő buszmegálló („Nyugati utca” elnevezésű megállóhely) teljes átépítése is megkezdődik. Ezen időszak alatt ideiglenesen kijelölt helyeken állnak meg az autóbuszok.
Fotók: debreceni önkormányzat