Jónéhány furcsa, bogaras, meglepő, különleges személyiség élt Debrecenben az elmúlt évtizedekben. Sokuk előkerül a Debreceni Képeslapok csoportban. Legtöbbjüket személyesen is ismerték a közösség tagjai. Összegyűlt történeteik meglehetősen szakadozottak, de egyben vidámak, nosztalgikusak, sokszor megrendítőek. Arra vállalkoztunk, hogy Debrecen lakóinak emlékezetéből gyűjtsük össze, hogy ki is volt Kossuth, Művész úr, Hófehérke, Józsika, Váradi Szabó vagy éppen a Pilóta.
A közösség tagjai szerint mindannyiukról elmondható, hogy jelenségekként hatottak az emberekre, de a debreceni lakosság természetesen fogadta a megjelenésüket.
Józsika
A cívis emlékezet szerint sokak Józsikája Kiss József néven született az 1920-as években. Alfonz leírása szerint csak Józsikának vagy Kiss úrnak engedte magát szólítani. Foglalkozását tekintve hordár volt, így a Rákóczi utca melletti egykori piacon sokan láthatták, amint valamelyik kliense holmijait cipeli haza.
Józsika mantrája: „koporsó, koporsó, feküdj bele, feküdj bele”
Számos furcsa szokásának egyike a legendárium szerint 3 éves korából ered, ekkor halt meg édesanyja. A kisfiú ott volt a temetésen, aminek látványába bele is roppant. Rendszerint ezért hajtogatta az öregasszonyoknak, hogy „koporsó, koporsó, feküdj bele, feküdj bele” – osztotta meg Alfonz a Debreceni Képeslapok csoportban.
Visszatérve a hordárkodásra, a debreceniek emlékezetében az is megragadt, hogy Józsika a cipekedésért csak aprópénzt fogadott el, igaz elég fura módon ezt a „nagy pénzt adjál” felkiáltással tette.
Józsika ugrált és toporzékolt, ha lejóskázták
Sokan megemlítik, hogy mindig kikérte magának, hogy ő nem Jóska, hanem Józsika. Ilyenkor rendszerint ugrott is egyet, és toporzékolt.
A piacon sokan ismerték hóbortjait. A kofák rendszeresen ugratták, és juszt is Jóskának hívták. Ekkor rendszerint elszakadt a cérna. Ha volt a taligán valami, azt úgy, ahogy volt, leborította.
A zsiványabbak megvárták míg tojást pakolt. Odakiáltottak neki, hogy “ugorj egyet, Jóska” aztán röhögték, hogy földhöz vágva a tojásokat toporzékolt, hogy: “Nem Jóska, Józsika vagyok!” – emlékezik István. Mások arról hallottak, hogy ha egy kődarab a kezébe került, azzal dobálta, aki megsértette.
Annának az is eszébe jutott, hogy Józsika az Erzsèbet utcán lakott egy udvaros házban. Emlékei szerint a férfi bugyutasàga ellenére nagyon kedves ember volt.
Edit is megemlékezik sajátos kedvességéről.
„Nagyon szerette a gyerekeket, az én fejemet is mindig megsimogatta a nagy nehéz kezével és azt mondta: “Jaj, de furcsa feje van!”
Marika is meg tudta ezt erősíteni: „Simogatta a fejemet, és mondta, hogy úri baba, selyembaba! Nagyon féltem tőle!”
Józsika életét a debreceni villamos vitte el
Kiss József élete is tragikus véget ért. Szintén a fentebb említett Marika osztotta meg, hogy 1960 körül ütötte el a villamos az OTP fiók előtt a Piac utcán. Úgy kellett kiszedni véres fejjel a jármű alól.
Kossuth
A kollektív emlékezet egyik képvislője így nyilatozik Debrecen Kossuthjáról. Polgári neve: dr. Fülei Gusztáv volt, a tanács pénzügyi osztályán dolgozott. Ebben lehet valami, mert volt, aki azt is megosztotta a csoport tagjaival, hogy „Kossuth” tanácsos úrnak neveztette magát. Mások szerint az SZTK-ban tett-vett adminisztratív munkakörben. Igaz, ami igaz jellegzetes alakja volt a cívis utcáknak, sokan fényképezték. Íme egy példa.
Ilyen érdekes figurája csak Debrecennek volt
Sokan emlékeznek a férfira, aki mindig tiszta szép magyar ruhájában járta a várost, zsinóros mentéjében tiszteletet parancsoló görbebotjával. Egy másik hozzászóló így emlékszik rá: intelligens ember volt. Hogy tiszta lett volna, kétségbe vonom. Közelről eléggé ápolatlannak tűnt.
Debrecen Kossuthja sokat járkált a Ludasnál egy koponyával
Sokan a Batthyány utcában találkoztak vele, ami azért is indokolt, mert van, aki szerint a Batthyány utcai Ludas Matyi Presszó melletti házban lakott feleségével.
Mária így mutatja be a dús szakállú férfit:
Volt valaki, aki a Ludasnál járkált mindig Kossuth-ruhában. Gyakran koponyát húzgált a kezében.
Egy másik hozzászóló is megemlékezik róla. Ő az 1960-as években a Vöröshadsereg utcán találkozott sokat vele. Más is megerősíti, hogy a Batthyány utcában lakott.
Miután mindenki elmondta, hogy szerinte hol lakott vagy hol lehetett vele sűrűn összefutni térjünk rá arra, hogy mit csinált, Oszkár kisgyermekkorára emlékezett vissza:
szomszédasszonyunk, aki valamilyen kapcsolatban állt a tanácsos úrral, elvitt magával hozzájuk. Több preparált madár volt a szobájában. Egy hatalmas uhubagoly is. Rettenetesen féltem tőle. Arra is emlékeznek, hogy az öreg suszter, Hegedűs bácsi temetésén mondott egyszer megrendítő és hazafias beszédet.
Hófehérke, vagy a menyasszony
Sokan úgy tudják, hogy tanárnő volt. Volt egy vőlegénye, aki meghalt a háborúban, és Debrecen Hófehérkéje ebbe csavarodott bele. Mindig őt várta haza, azért koslatott állandóan a Nagyállomás környékén. Fehéres, később már sárgás ruhában járt, mindig be volt kenve liszttel az arca és a haja is – emlékszik Debrecen másik érdekes arcára Mária.
Mások menyasszonyként ismerték, nem Hófehérkeként. Sokan látták, hogy oda-vissza jár a Nagyállomásnál. Elmegy a sarokig, de aztán midig visszafordul. Páran nemcsak az állomásnál, hanem a városban is sokfelé szembetalálkoztak az ismerős alakkal.
Tibor azzal gazdagítja a közös tudást, hogy emlékei szerint Hófehérke a Kálmán utca 11. alatt lakott, de az is szóba került, hogy egy időben a Virág utca sarkánál élt egy bolthelységben egy öregasszonnyal.
Egy hideg reggel megfagyva találták a debreceni Hófehérkét
Később már megőszülve, megkopott menyasszonyi ruhában is látták feltűnni. Balladai sorsú személyként tisztelték az emberek – írja az egyik hozzászóló, aki nem is sejti, hogy milyen igaza lett.
Az egyik hozzászólásból kiderül, hogy egy lépcsőn talták holtan, ott, ahol most a Kálvin téren a Városháza van.
Mások is megerősítik a történetet, ők annyival egészítették ki, hogy „egy hideg reggel megfagyva találtuk a HÁÉV székház lépcsője alatt, a Kálvin téren.”
Művész úr
Erdős Mihályról, azaz a Művész úrról sokaknak jellegzetes sárga kesztyűje, esernyője, csokornyakkendője, nomeg feledhetetlen pózolásai és grimaszai jutnak eszébe.
Az eredetileg Erdélyben született festő egyesek szerint Debrecenben már a Bethlen utcán lakott, mások szerint a Lórántffy utca közepén, ahol az volt kiírva az ajtajára, hogy harc- és csataképfestő. Többeknek is igaza lehet.
Egyik ismert jellegzetessége volt, hogy mórikálta magát, és serényen bólogatott a hölgyeknek az utcákon, hódolatát / tiszteletét kifejezve ezzel. Azért nem minden nő nyerte el a tetszését. Oszkár úgy emlékszik, történt olyan, hogy a villamoson a közelében álló hölgyeket megsemmisítő pillantással végigmérte majd le”kis büdös kurvázta”.
A suhancok gyakran csúfolták jellegzetes kinézete, parókája és mozgáskultúrája miatt. Akiket elkapott, azokat jól elverte ugyancsak hozzá illő sétapálcájával. Többen úgy emlékeznek, hogy erős ember volt. Otthonában és a DEAC-ban is foglalkozott súlyemeléssel.
Marika – a mostani nevén – Piac utca-Szent Anna utca sarkán látta többször. Ott volt a Hangya, ahol a villamosmegállóban gyakran feltűnt jellegzetes kalapjában. Mindig glasszé-kesztyű volt az egyik kezén a másik kezében meg esernyő. Ha éppen nem hordta a kesztyűt, akkor könyökben meghajlított kézzel tartotta.
Többen megerősítették, hogy tehetséges festő és intelligens ember volt, zsűrizett képei is voltak. A róla készült emlékoldal szerint 1992. novemberében hunyt el. Íme egy Bakó Endre interjú vele 1984-ből, ahonnan sok egyéb érdekesség is kiderül még a Művész úr életéről.
Művész úr rendőri vegzálás után még a debreceni dohánygyárat is megfesthette
Az anekdota szerint egyszer a dohánygyár megrendelésére festette az épületet a vasúti hídon (ez a Vágóhíd utcai felüljáró lehet), amikor jött a rendőr, hogy gyárat nem szabad sem festményen, sem fényképen megörökíteni. Vitájuk volt, a végén “politikai” döntéssel mégis befejezhette a képet. Volt pár ostoba rendelkezés a múlt rendszerben – írja Zoltán, aki egy másik történetet is fel tudott idézni gyerekkorából:
„Gyerekként Művész úr esernyős pózolása tetszett legjobban, elő is adtam otthon, drága szüleim és környezetem rémült reakcióját kiváltva.”
Pilóta (a kakukktojás)
Miért is kakukktojás a Pilóta? Egyszerű, ő egyáltalán nem volt bolond. Nem voltak különös szokásai, de volt egy jellegzetes sérülése, ami ismertetőjegyévé vált. Van, aki úgy emlékszik, hogy Horváth volt a vezetékneve, de a keresztnevére már más sem emlékszik.
A legendárium szerint pilóta volt (mások szerint harckocsizó). Kigyulladt a gépe, ekkor szenvedett súlyos égési sérülést. István úgy emlékszik, hogy egyik füle valamilyen bakelitszerű anyagból volt, illetve azzal volt borítva, ami rendszeresen el volt csúszva.
Más gyermekkori emlékét tudta felidézni:
„Amikor a 6-os villamoson először rácsodálkoztam az égett arcára.Tisztelettel figyeltem később is, amikor láttam az utcán.”
A helyiek emlékezete szerint a Nap utcán lakott, és a Csonkatemplom előtt volt a trafikja. Az 1950-es 1960-as években sokat járt pilótasapkájában. Bizonyára nem véletlenül. Többen megerősítették, hogy nagyon kedves ember volt.
A pufajkanadrágos Váradi Szabó
Sokan láthatták, de valószínű, hogy kevesen tudták, miért ül télen-nyáron a Gambrinus-köz előtti föld alatti wc-nél egy férfi egy szál pufajkanadrágban. Ő volt dr. Váradi Szabó. Az emlékezet szerint a hivatalában érte a kommunizmus. Őt végrehajtónak osztották be a padlássöprések idején, azonban úgy intézte a végrehajtásokat, hogy papíron nem talált semmit.
Aztán úgy hozta a sors, hogy a családja valamilyen okból nem engedte be a házba, ezért egy fáskamrában kellett laknia – írja Alfonz. Egyszer aztán kilépett a hivatalából, rendezett egy ivászatot, ott jelentette be, hogy bosszút fog állni a családján.
Szégyent is hozott rájuk, amikor csak tehette. Télen-nyáron egy szál pufajkanadrágban volt. A Gambrinus-köz előtt volt egy föld alatti közvécé, annak a kb. derékig érő tetején ült sokat. Mikor a rokonságát meglátta, messziről hangosan üdvözölte őket név szerint, akik ilyenkor inkább átmentek a túloldalra.
Attila, a nehéz, majd tragikus sorsú kéregető
Debrecen Attilája, becsületes nevén Rostás Attila évtizedekig volt elnyűhetetlen kelléke a belvárosnak. A nehéz sorsú koldust 2019 novemberében gázolták halálra a Rákóczi utca és Csapó utca kereszteződésében, kijelölt gyalogosátkelőn. Halála napján több százan rótták le kegyeletüket Attila “törzshelyén”, a Piac utca 23. szám alatti kapualjnál.
Állítólag gyermekotthonban nevelkedett, majd “valakik” kiállították az utcára kéregetni. Sokan pénz helyett enni-innivalót, esetleg cigarettát adtak neki, mert azt nem tudták tőle elszedni. Attila ügyében 2022 őszén született bírósági döntés, a hajléktalan férfit elgázoló sofőr azzal magyarázta figyelmetlenségét, hogy Attilát “csomagnak nézte“.
Rostás Attila sírja a Debreceni Köztemetőben:
(CsIs, Sz. Sz.)
