Csecsemő, kisbaba

Megfeledkeztek az autóban alvó gyermekükről a kánikulában – ez lehet a szülők büntetése

Helyi hírek

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat az ellen a házaspár ellen, akik több órán át gépkocsiban hagyták gyermeküket.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A vádirat szerint a vádlottak házastársak, öt kiskorú gyermeket nevelnek, akik közül a 17 hónapos sértett a legfiatalabb. A bűncselekmény elkövetésének időpontjában, 2022. augusztus 16-án a vádlottak otthon, online dolgoztak.

A fenti napon reggel az anya az egyik gyermeket táncórára vitte. A foglalkozásnak 10 óra körül volt vége, ezért a nő megkérte a férjét, hogy gépkocsival hozza haza a lányukat és vigye magával a 17 hónapos sértettet, aki az autóban könnyebben el fog tudni aludni. Időközben a nagyobb gyermeket egy közeli ismerős szívességből hazavitte, ezért az apa a gépjárművel visszafordult, majd a lakóhelyükhöz érve észrevette, hogy a sértett elaludt. Nem akarta felkelteni, ezért a ház előtt álló autóban hagyta, de az első ajtók ablakait résnyire lehúzta.

Ezt követően a vádlottak számítógépen kezdtek el dolgozni, illetve telefonon tartották a kapcsolatot munkatársaikkal, miközben az apa elfeledkezett arról, hogy a gyermek az autóban van. Az anya pedig tévesen azt gondolta, hogy a férje a megszokottak szerint az autóval beállt az udvarukra és így a kint játszó többi gyermek észre fogja venni, ha a sértett felébred, felsír és majd szólni fognak a szüleiknek.

A szülők aznap majd csak 13 óra 20 perc körüli időben mentek ki az autóhoz, ahol ekkor már a gyermek eszméletlen állapotban volt, a 29 celsius fokos melegben életveszélyes állapotban volt, hőgutát kapott. A sértett életét a gyors és szakszerű orvosi segítségnyújtás mentette meg. Az ügyben a nyomozást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr- főkapitányság folytatta le.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a vádlottak ellen életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban indítványozta, hogy a törvényszék mindkét vádlottat felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje.