Józsán az István út mentén épül majd az a négyszintes, 16 osztályos iskola, aminek felépítésére közbeszerzés írt ki a Debrecen-Nyíregyházi Katolikus Egyházmegye. Az intézmény a Szent György Római Katolikus Általános Iskola nevet kapja majd – derül ki az önkormányzat hírportáljának írásából.
A pályázók április 28-ig jelentkezhetnek a felhívásra, a nyertes cégnek 23 hónap alatt kell elvégeni a munkát.
A tender dokumentációjából kitűnik, hogy a legalsó szintet félig a talajba süllyesztve építik meg, ezzel sikerül majd betartani a az épületmagasságra előírt értéket.
A földszinten lesz a tálalókonyha, az étterem és a büfé. Ide építik az erőnléti teremet és a karbantartó műhelyt is. Az első emeleten alakítják ki a központi aulát, de itt kapnak helyet az igazgatási, nevelőtestületi irodák, a kápolna, a könyvtár és a tornateremhez szükséges öltözőblokkok is.
A második és harmadik emeleten a 16 osztály számára szükséges csoportszobákat, tantermeket, szaktantermeket építik meg. Az épületben akadálymentes lift és tornacsarnok is lesz majd. Az udvarra egy füvesített focipálya is játékok kerülnek. Az udvaron három, még a iskola mellett további 50 parkolóhely épülne.
Fotók: dehir.hu / Archicum ST. építésziroda