Lufthansa Debrecen

Akkora hóvihar volt Debrecenben, hogy nem tudott leszállni a Lufthansa müncheni járata

Helyi hírek

16 óra 20 perckor 50 méterre lehetett a talajtól a Lufthansa Münchenből Debrecenbe közlekedő és kis híján landoló járata, amikor ahóvihar, illetve a 80 km/órás széllökések miatt a pilóta inkább felkapta a gépet – számolt be a Blikk korábbi újságírója, aki a gépen utazott.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Weisz György elmondása szerint a pilóta a második sikertelen leszállási kísérlet után úgy döntött, Budapesten próbál meg landolni, ám ott sem vállalták a leszállást, mert nem lett volna elég üzemanyag a visszatéréshez. Végül a gép visszafordult Münchenbe, és 18 órakor szállt le ismét a bajor tartományi székhely repterén.

A repülő a rossz látási viszonyok, illetve az erős hátszél miatt nem tudott leszállni a Debrecen Nemzetközi Repülőtéren, ezért fordult vissza Németországba. A Debrecenben várakozó utasok jegyei automatikusan átfoglalásra kerültek a hétfői járatra. Akik számára azonban szükségszerű volt az utazás, az utaskezelési osztályon dolgozó kollégáink segítségével módosíthatták a foglalást, így ők már a holnapi napon elutazhatnak Münchenbe Budapestről

– mondta a lapnak Nagy Krisztina, a reptér sajtóreferense.