Az erős szél és a sok csapadék miatt a tűzoltók segítségére van szükség országszerte, fák dőltek ki, pincék teltek meg vízzel – tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap reggel az MTI-vel.
Hajdú-Bihar megyében a csapadék okozott károkat. A hajdúböszörményi Kolozsvár utcában megtelt vízzel az árok, amelyet szivattyúval távolítanak el. Debrecenben, a Lőtér utcában egy lakóház pincéjében másfél méter magasan állt a víz.
Hajdúszoboszlón, a Hőforrás utcában is állt a víz:
A DKV egyes járatai rövidebb útvonalon közlekednek
A DKV Zrt. vasárnap reggel közölte, a nagymértékű csapadék következtében összegyűlt az esővíz a Köztemető előtt, ezért a 3-as és 5-ös trolibuszok csak a Kassai úti fordulóig közlekednek.
A 22, 22Y autóbuszok a Nagyerdei körút – Hadházi út – Kassai út, a 24, 24Y járatok pedig a Kassai út – Hadházi út – Nagyerdei körút terelőútvonalon kerülik meg az érintett szakaszt.
Kimaradó megállóhelyek: Köztemető, délikapu, Köztemető, főkapu
Viharkárok országszerte
A Zala megyei Inkén, a 61-es főút 169-es kilométerénél fa dőlt az útra, félpályán elzárja a közlekedést.
Pécsett, a Magyarürögi út elején, illetve Villánykövesden, a Villányi út mentén szintén az útra kidőlt fák akadályozzák a továbbhaladást.
Pest megyében Pilisvörösváron és Versegen várták kidőlt fák miatt a tűzoltók segítségét.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Bodrogolasziban a 37-es főúton dőlt fa egy gépkocsira.
A károk elhárításán folyamatosan dolgoznak a tűzoltók – közölte a katasztrófavédelem.