Halaszthatatlan javítások miatt október 3-9. között teljesen bezár a Debrecen Nemzetközi Reptér – tudta meg a turizmus.com.
Vajda János, a Debrecen Nemzetközi Reptér ügyvezető igazgatója a portálnak elmondta, az érintetteket már tájékoztatták erről. Azt is hozzátette,
a forgalomnövekedést az időközben megszaporodott légi járművek jelenléte – katonai gépek, humanitárius szállítmányok, cargo – okozta, így a futópályák állagának gyorsabban romlott.
Az ügyvezető szerint a javítások teljes köre a terveknek megfelelően év végig befejeződik.
A körülbelül 20 ezer négyzetmétert érintő felújítása eredetileg 472 millió 440 ezer forintba került volna, de a kialakult helyzet miatt az önkormányzat szerződésmódosítással 613 millió 330 ezer forintra emelte az összeget.
A munkálatok érintik a futópályát, az A- és B-gurulóutakat, valamint a forgalmi előteret, miután olyan hibák keletkeztek, amelyek már veszélyeztetnék a repülés biztonságát, ezért kell az eredeti javítási programot módosítani, és teljes mértékben lezárni a repteret október 3-9. között.