A Jakab Péterhez köthető A Nép Pártján nevű Facebook-oldalon jelentette be tíz Jobbik-alapszervezet, hogy feloszlatják magukat.
Indokként azt írták,
a Jobbik elnökségének és frakciójának tagjai megélhetési politikusokká váltak, akiknek sokkal fontosabb a pénz, a hatalom, mint a Haza sorsa.
Azt is hozzátették, úgy vélik, a Jobbik vezetői becsapták a tagságot, a választókat, és azokat nézik semmibe, akik az elmúlt két évben végigdolgozták az előválasztási és országgyűlési kampányt. Azokat, akik munka mellett, a szabadidejüket áldozva dolgoztak az Orbán-rezsim lebontásáért.
Nem asszisztálunk tovább ahhoz a vezetéshez, amely összekacsint a Fidesszel, és a Jobbik elnökét, Jakab Pétert megpróbálták feláldozni, kivégezni az Orbán-rezsim érdekében
– üzenték az alábbi jobbikos alapszervezetek tagjai: Bőcs, Abaújszántó, Tarcal, Tiszaújváros, Borsodszirák, Vaja, Csaholc, Létavértes, Vámospércs és Gesztely.
Majd meghatározták az új irányt is: “Maradunk Jakab Péterrel, maradunk a Nép pártján!”