Könnyü Hella fiatal kora ellenére már igen komoly aktivistamúlttal rendelkezik Debrecenben. 23 évesen egy hároméves kisfiú édesanyja, mellette rendszeres résztvevője a debreceni tüntetéseknek, alapító tagja a Mi Vagyunk Debrecen projektnek, és a debreceni LMBTQ embereket segítő Cíviscolors nevű nonprofit szervezet létrehozásában is nagy szerepet vállalt.
Hogyan csöppentél a debreceni közéletbe?
A középiskolában klasszikus bullying áldozata lettem, ráadásul pont az osztályfőnököm volt az, aki ellenem hergelte az osztálytársaimat. Mivel lovagolni jártam, felmentésem volt testnevelésből, de csak decemberben, tanév közepén derült ki, hogy bár én leadtam az igazoló papírt, az valahol elveszett. Az osztályfőnököm ezt úgy értelmezte, hogy kigyűlt a 30 igazolatlan órám, és karácsony után már be sem kell járnom. Azzal viszont nem számolt, hogy szociálpedagógus édesanyám révén tisztában voltam a jogaimmal, és szembesítettem vele, hogy bizonyos számú igazolatlan órák kigyűlése után rendre értesíteni kell a szülőket erről. Mivel ez nem történt meg, az igazgatóval sikerült megbeszélnem, hogy újra beadom ezt az egyébként létező igazolást. Az osztályfőnököm ezt követően ott tett nekem keresztbe, ahol lehetett. Mindenből ki voltam hagyva, szította ellenem a tüzet, és a végén már az osztálytársaim nem is szóltak hozzám, és nem ült mellettem senki. Át is mentem egy másik gimnáziumba.
Tudatosult hát bennem, hogy mekkora igazságtalanság ért, és bár én kiálltam magamért, tudom, hogy sokan vannak, akik ezt nem biztos, hogy maguktól megtennék. Tehát a társadalmi igazságosság iránti vágyam vezetett a politikához és a közélethez.
Így mi sem volt természetesebb, minthogy belépj a Jobbikba…
Pontosabban a párt ifi tagozatába. Egyszerűen ők voltak kéznél, velük volt meg a kapcsolatom a család barátain keresztül. Megszerveztük együtt a 2018-as választások utáni tüntetést, ekkor megismerkedtem más ellenzéki pártok képviselőivel is. A Jobbikban korábban is éreztem már, hogy nem ez az én értékközösségem, és amikor láttam megfelelő alternatívát, át is léptem a Momentumba. De 2020 óta már itt sem vagyok aktív. Megszületett közben a kisfiam, és akkor kezdtem az Amnesty International-nél tevékenykedni. Rájöttem, hogy a pártpolitikai keretek nekem túl szigorúak. Jobban vonzottak az eszmeibb dolgok a párt- vagy gazdaságpolitikánál. Az Amnesty-vel szerveztük a Freedom Club-eseményeket, amelyekre úgy láttam, a helyi lakosság részéről nem volt túlzottan nagy igény. A közönség túlnyomó része ugyanis külföldi diák volt. Majd jött a Covid, és ekkor csak online rendezvényeket lehetett tartanunk (egy ilyen volt Szél Bernadett-tel és Antoni Ritával). Végül a Cíviscolors-nál állapodtam meg. Szeretném, ha pár éven belül a szervezet saját lábára állna, és rám már nem is lenne szükségük.
Mi volt a gond a Jobbikkal?
Elsősorban az LMBTQ-témához való hozzáállásuk. Éreztem, hogy például a vicceikkel már nem tudok azonosulni, és ezek sok esetben vitát is generáltak köztem és a jobbikos társaim között. De azzal is tisztában voltam, hogy nem az én feladatom a Jobbik LMBTQ-val kapcsolatos nézeteinek a megreformálása. A nőkhöz való hozzáállásuk sem mindig tetszett, de magával a nemzeti érzelmekkel és a patriotizmussal nem volt semmi bajom. Viszont úgy érzem, ezeket a témaköröket kicsit jogtalanul sajátítja ki magának a magyar jobboldal.
Belátható időn belül lesz Debrecen Pride a budapesti vonulásos formájában?
Szeretnénk. Idén már biztosan nem lesz, de szervezünk egy beszélgetést a magyar LMBTQ-szövetség közreműködésével, ennek az lesz a mottója, hogy “Az üldöztetéstől a büszkeségig”. A terveink megvannak arra, hogy akár jövőre, vagy néhány éven belül Debrecenben is lesz felvonulás.
Hol lenne a helyszín? A Kossuth téren?
Nem terveztünk még konkrét útvonalat, akár a Kossuth tér is szóba jöhet, de a Békás-tavat mindenképpen szeretnénk útba ejteni. Én azt is támogatnám, ha a korábbi klímatüntetések útvonalát követnénk. Ez a Békás-tótól indult, és a Kossuth térre érkezett meg a csapat.
Lenne megfelelő számú érdeklődő egy ilyen megmozdulásra?
Biztosan lenne, főleg, ha ezt nem csak mint debreceni, hanem kelet-magyarországi rendezvényként szerveznénk meg. A queer-közösség tagjai mellett valószínűleg jelentős számú szimpatizáns is részt venne a felvonuláson, annak pedig kifejezetten örülnénk, ha támogató szülők is megjelennének a tömegben.
Debrecenben hogyan viszonyulnak az LMBTQ témaköréhez? Mintha valahol félúton lenne itt a közösség tagjainak elfogadottsága egy átlagos magyar falu és Budapest lakossága között.
Pontosan így van. Nem várhatjuk el, hogy mondjuk a biharnagybajomi lakosok ugyanúgy álljanak az LMBTQ-hoz, mint a budapestiek. Egyszerűen nem ez a prioritás számukra. Van egy közösség, amelynek tagjaival ők talán soha nem is találkoztak személyesen, és számukra sokkal nagyobb problémát jelent például az élelmiszerárak emelkedése.
Látok is e tekintetben egyfajta rossz kommunikációt a Budapest belső kerületeiben élők részéről azzal, hogy az identitáspolitikát helyezik előtérbe. Nekik ez a téma kiemelten fontos, míg a vidékiek számára sokadlagos. Ezeket nagyon nehéz összeegyeztetni.
A kistelepüléseken élő LMBTQ emberek nem érzik úgy, hogy velük kevesebbet foglalkoztok?
Eljutunk hozzájuk is, a Cíviscolors-ban is van több olyan tagunk, akik hajdú-bihari falvakban élnek. Előnyt jelent persze, ha debreceni középiskolába jár az illető, mert így sokkal könnyebben el tudjuk őt érni iskolatársain keresztül.
Szándékosan nem veritek nagydobra a rendezvényeiteket?
Nem rejtőzködünk, de az eseményeink azért nem szoktak sajtónyilvánosak lenni, mert a Cíviscolors egy alulról építkező önsegítő szervezetként, és nem aktivista szervezetként működik. Új tagjainkat is ismerősökön keresztül toborozzuk, és nem kifejezetten a nagy nyilvánosságnak szólnak a programjaink. Tervben van már, hogy nagyobb publicitásra törekszünk majd, de ez még egy igen fiatal szervezet, épp a napokban ünnepelte első születésnapját. Mostanra alakult ki egy stabil belső szervezeti struktúránk.
Provokációtól tartotok Debrecenben?
Nem igazán. Debrecen van annyira politikailag apatikus, hogy ne kelljen ilyesmitől tartanunk. Egyelőre semmilyen nyilvános rendezvényünkön nem voltam provokátorok, meg a tavalyi, úgynevezett “gyermekvédelmi törvény” elleni tüntetésünkön sem.
Mit értesz apátia alatt?
Alig vesznek részt az emberek a politikai eseményeken. Az utóbbi években talán egyedül az ukránok melletti szolidaritási tüntetés mozgatta meg a legtöbb embert. De ez sem volt több 120 főnél. Egy ilyen kaliberű esemény Budapesten tízezreket mozgat meg. Ráadásul Debrecenben szinte mindig ugyanazok az arcok jelennek meg, hozzájuk csapódnak még jelentősebb számban külföldi diákok. A politikától való távolmaradás szerintem Debrecen átjáróház-jellegéből fakad, mert amellett, hogy sokan jönnek ide tanulás céljából, a fiatalok többsége Budapest felé orientálódik már az érettségi után is.
Miért vágyódnak el innen a fiatalok?
Jelentős szerepet játszhat ebben a kulturális sokszínűség hiánya. Debrecenben kevés lehetőséget találnak.
A városvezetéssel van bármilyen kapcsolatotok?
Néhány ellenzéki képviselővel tartjuk a kapcsolatot, de a konkrét városvezetéssel semmilyen közös projektünk nincs. Mi egy informális csoport vagyunk, és ha egyesületté válunk, nincs kizárva, hogy ebbe az irányba is elindulunk. A magunk kis buborékából a Safe Place matricakampányunk mozdít ki leginkább.
Safe Place, vagyis biztonságos hely. Miről szól ez?
Összegyűjtjük azokat a debreceni szolgáltatókat és vendéglátóhelyeket, akik támogatóan állnak az LMBTQ-közösség tagjaihoz. Így egy azonos nemű pár bátran elmehet ezekre a helyekre, és ha véletlenül atrocitás érné őket, akkor a tulajdonos vagy az üzemeltető kiáll az érdekeikért. Ezért cserébe mi népszerűsítjük őket a saját honlapunkon és a Facebook-oldalunkon is. Van például egy fodrász is a listánkon, aki nem fog kiakadni, hogy egy férfinak nőies frizurát kell vágnia, vagy épp fordítva.
Volt olyan szolgáltató, aki nemet mondott az együttműködésre?
Volt, igen. Az volt az indoka, hogy nem szeretné a politikával azonosítani a szolgáltatását, és nem szeretne állást foglalni ebben.
Debrecenben enélkül nem lennének biztonságban a nem hetero közösség tagjai?
Egyelőre nem tudunk komoly atrocitásról, amely őket érte volna, de a jelenlegi politikai klímában nem lehetünk semmiben biztosak. Emlékezhetünk, tavaly például egy focimeccs után meg is ütöttek egy szivárványos táskás lányt. De még mindig éri időnként támadás az LMBTQ-embereket a Magyarországhoz képest jóval elfogadóbb Nyugat-Európában is.
Bujkálnia kell ma Debrecenben a nem hetero pároknak?
Én már láttam a városban kézen fogva sétálni azonos nemű párokat, de férfiakat elvétve. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a társadalom a nők közötti testi kontaktust sokkal inkább elfogadja, mintha teszem azt két férfi ölelgetné egymást az utcán. Debrecenben egyébként működik egy klub, ami havonta szervez partit kifejezetten melegek számára. Legalább itt önmaguk lehetnek, és azt csinálhatnak, amit szeretnének.
Mekkora létszámú jelenleg a Cíviscolors?
Jelenleg 20 aktív fővel operálunk, ebből hat fő alkotja az elnökséget, mellettük 14 körüli az állandó tagok létszáma, a tágabb értelemben vett szimpatizánsi körbe pedig körülbelül negyven fő tartozik.
A debreceni iskolák mennyire nyitottak egy esetleges felvilágosító előadásra?
A leggyakoribb válasz az oktatási intézmények részéről az, hogy “jó, majd beszélünk róla”. Aztán valahogy soha nem jön el a megfelelő időpont.
Milyen terveitek, programjaitok vannak a következő néhány hónapra?
Jelenleg a Budapest Pride szolidaritási projektjében veszünk részt, ez nagyobb, úgynevezett bevonóesemények szervezését (közös bowling, sütögetés stb.) foglalja magában. Szeptemberig vagyunk betáblázva, aztán megtervezzük a következő hónapokat. Nyáron inkább pihentetőbb, szórakoztatóbb eseményeket tervezünk, ősztől viszont indulnak a fajsúlyosabb, politikával közélettel foglalkozó programjaink.
A tipikus homofób felvetésekre milyen válaszokat szoktál adni? Például sokan jönnek azzal, hogy manapság egyre több a meleg, tetejébe még “reklámozzák” is őket…
Például azt, hogy ha több feketét látok egy tévéműsorban, én sem leszek fekete. Vagy ha a kisfiam bölcsődei csoportjában van egy autista gyerek, attól még az én fiam nem lesz autista. Azt sajnálom, hogy ezekben a helyzetekben nagyon nehéz a jó szándékú tudásátadás. Hiába linkelek az illetőnek cikkeket, a közösségi médiát és az internetet viszonylag kevesen tudják értően használni.
A melegházasággal kapcsolatban miért elutasító még mindig a magyar társadalom többsége?
Talán azért, mert nem egy megszokott dolog. Hivatkoznak arra, hogy a házasság egy egyházi intézmény, és ne akarják már ezt is magukénak érezni.
De van lehetőség polgári esküvőre is…
Hát, ez az. A jogi rész sem elhanyagolható, hiszen egy bejegyzett élettársi kapcsolat e tekintetben sokkal “kevesebbet ér”, mint a házasság.
A nem hetero párok gyerekvállalása a házasságkötésüknél is nagyobb indulatokat kavar.
Nyilván attól félnek, hogy majd a gyerekük is “olyan” lesz. Az LMBTQ közösség álláspontja ezzel kapcsolatban az, hogy a nemi orientáció egy genetikailag meghatározott dolog, és nem lehet egy gyereket melegnek, leszbikusnak stb. “nevelni”. Ráadásul egy azonos nemű pár gyereke nem csak ezzel a családmodellel találkozik, hiszen ott vannak a közelebbi és távolabbi rokonok, barátok, többségében hagyományos családjaikkal. A gyerek fel tudja fogni, hogy a nukleáris és a klasszikus családmodell is ugyanolyan értékű, nem beszélve az egyszülős családokról.
ENSZ Ifjúsági Küldött-jelöltként volt szerencséd Rácz Zsófia helyettes államtitkárral találkozni. Milyen élmény volt?
Meglepően jó, kellemes csalódás volt. Az összes prezentációt száz százalékos figyelemmel hallgatta, jó kérdéseket tett fel. Annak ellenére, hogy vélhetően tisztában volt a résztvevők esetleges politikai unszimpátiájával, maximális nyitottságot tapasztaltam a részéről.
– Szilágyi Szabolcs –
