Az Unilever gyártósora

Megszünteti a gyártást Röszkén az Unilever – 150 dolgozót bocsátanak el

Gazdaság Helyi hírek

Az Unilever megszünteti a gyártást röszkei üzemében, az ott dolgozó 190 munkavállaló 80 százalékát érinti a tervezett csoportos létszámleépítés, 20 százalékukat pedig átveszi a gyár új tulajdonosa, a Mezőker Kft. – közölte az Unilever pénteken.

December elejéig minden dolgozónak garantálják a munkát, a felmondási idő az alkalmazottak egy részének december elején kezdődik, másik részüknek pedig 2023 március végén – tájékoztattak az MTI kérdésére.

Az Unilever a jelenleg Röszkén gyártott termékpalettájának közel harmadát a Mezőker Kft.-nek adja át bérgyártásba, a termékek nagyobb részét pedig saját romániai és német üzemeibe készíti, illetve egy európai bérgyártó partneréhez telepítené át a tervek szerint 2023 március végéig.

A magyar tulajdonú élelmiszergyártó, a Mezőker Kft. közel három évtizede az Unilever zöldségszárítmány-beszállítója. A vállalat arra törekszik, hogy tovább erősítse együttműködését az Unileverrel azáltal, hogy átveszi a Delikát és néhány Knorr termék gyártását. A Mezőker egyúttal kifejezte azt a szándékát is, hogy megvásárolja a röszkei telephelyet, illetve az ott lévő gyártóeszközöket – közölték.

A közlemény szerint mérlegelniük kellett azt is, hogy a röszkei gyár a település sűrűn lakott részén található, így rendkívül korlátozott az üzem fizikai bővítésének, illetve a további Unilever befektetések és extra gyártási mennyiségek biztosításának lehetősége.

– Míg a jövőbeli együttműködés a Mezőkerrel fenntarthatóbb jövőt biztosítana márkáinknak, tudjuk, hogy a bejelentésünk nehezen érinti a röszkei gyárunkban dolgozó 190 kollégánkat és 18 kölcsönzött munkavállalónkat is

– mondta a közlemény szerint Alberto di Leo.

Az Unilever Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: Kollégáikat tájékoztatják terveikről és együttműködnek a munkavállalói érdekképviseletekkel azért, hogy olyan megoldásokat dolgozzanak ki, amelyek segítséget jelentenek dolgozóik számára.

A közleményben hangsúlyozták, hogy Magyarország továbbra is stratégiai fontosságú gyártóbázis az Unilever számára, a röszkei üzem mellett két másik gyártóegysége is működik itt: Veszprémben jégkrémeket gyártanak, Nyírbátorban pedig Európa legnagyobb folyékony mosó- és tisztítószereket előállító háztartás-vegyipari üzemét működtetik. Mindkét helyszínen belföldi és exportpiacokra is termelnek.

Nyitókép: Rosta Tibor – MTI