“Boldogulni Debrecenben” című rovatunkban olyan embereket szólaltatunk meg, akik közöttünk élnek, dolgoznak, sokunk személyesen is ismerheti őket, vagy legalábbis hallott már róluk. Őszintén mesélnek magukról, az életükről, arról, hogyan lehet megélni és érvényesülni a cívisvárosban.
Most Tóth Imre” Bruti” debreceni humorista mesélt nekünk a politikai véleményéről, a kedvenc sorozatairól, a stand-up világáról, és arról is, hogyan lehet a humorból megélni.
A neten azt találtam rólad, hogy humorista, zenész és dalszerző vagy. Melyik vonal indult el hamarabb?
A zenész és dalszerző. Kölyökkorunkban elkezdtünk rockzenekarokat alapítani, és hittünk abban, hogy nagyon nagy sztárok leszünk. Aztán húszas éveink végén jöttünk rá arra, hogy ez csak keveseknek adatik meg. De azért az álmodozás közben szereztünk jó pár dalt, amik a Marshall zenekarunk neve alatt jelentek meg, akkor még kazettán. És még akkor sem gondoltam magamat dalszerzőnek, amikor a Rádiókabaréban írtam a dalokat, csak amikor már mindenki mondta, hogy ha ezeket én szereztem, akkor az vagyok és kész. Humorista pedig a 2000-es évek végén lettem, szinte teljesen a semmiből. A Friss Rádióban dolgoztam, ahová odakeveredett Hadházi Laci is, akit Váradi Feri behívott az akkori műsorunkba, a Trisóba. Ő akkor már tapasztalt fellépőnek számított, és ebben az időben alakult Dumaszínház is. Mondták, hogy ott nagy dolgok fognak történni, menjünk oda, és nézzük meg. Ezután pedig valahogy felkerültem a színpadra, elsősorban a gitár- és zeneszerző tudásom miatt.
Biztosan sokan megkérdezték már tőled, de áruld el nekem is, hogy honnan jött a „Bruti” név?
Tiniként sokszor mondogattam, hogy ez nagyon brutális, de brutál, annyira bruti. És amikor sokat mondogatsz valamit, akkor az úgy rád ragad. Majd amikor a Rádiókabaréban megkérdezték, hogy nincs-e valami normális nevem, mert a Tóth Imre olyan gagyi, akkor mondtam, hogy legyen a Bruti.
Előfordult már, hogy nem tudták az igazi neved?
Még a Comedy Central műsoraiban kezdtem azt mondani, hogy Gyurcsány Viktornak hívnak. De amikor a jogvédő hivatal kereste a névhez tartozó a személyt, hogy átutalná neki a jogdíjakat, akkor „elárultam”, hogy én lennék az. De tényleg sokan nem tudták az igazi nevem, ezért is írtam meg a Tóth Imre dalt.
Az ismertségedet a budapesti fellépések hozták meg?
Itt, Debrecenben rockzenészként ismertek meg azok, akik eljártak a fellépéseinkre, de humoristaként nyilván nem voltam ismert, mindamellett, hogy szerintem mókás voltam. Bár hozzáteszem, hogy a humoristák nem minden esetben viccesek a hétköznapi életben. Van, aki inkább introvertált, és van, aki mindig a társaság középpontja.
Aki nem vicces a mindennapokban, az hogyan tud átvedleni a színpadon? Olyan ez, mint a színészet?
Aki ehhez a típushoz tartozik, az nyilván humoros, és van egy olyan látásmódja, képessége, amivel tud nevettetni, de ezt csak ezt azok tudják róla, akik jól ismerik. Társaságban ők inkább megfigyelők, mint szereplők. Viszont, ha kiáll a színpadra, előbb-utóbb megtanulja, ráérez, de ettől még nem lesz valaki kitárulkozó a napi életben. Én mindig is a viccesebb, barátkozóbb típus voltam a mindennapokban is, sőt sokszor viccesebb voltam, mint a színpadon. Nagyon sokat kellett dolgoznom azon, hogy ez munka közben is így legyen.
Kiből lesz jó humorista, és ki tud évekig fennmaradni?
Nyilván kell hozzá tehetség, de ennél még fontosabb a munka. Mondom ezt úgy, hogy alapvetően lusta vagyok. Aki képes arra, hogy sok anyagot írjon, amiből majd a későbbiekben tud váltogatni, és közben meg is találja a hangot a közönséggel, abból lehet valaki. Hangsúlyozom, hogy lehet. Abból biztos nem fogsz sokáig megélni, hogy más poénjait, vagy ismert vicceket tolsz a színpadon. Saját anyagot kell írni, önálló esteket, mindig újat, reagálni a történésekre, a változásokra.
Debrecenből is kapja az ívet Tóth Gabi a Mennyből az angyal feldolgozása miatt
Neked van kedvenc humoristád?
Sok humoristát nézek, főleg külföldieket, például Louis C.K. nagy kedvencem. A hazaiak közül pedig Hajós András humora áll nagyon közel hozzám.
Honnan meríted a poénokat?
Sokszor a semmiből jönnek. Akár egy tárgyból, vagy abból, hogy hogyan viselkedik valaki. Én szeretem kiforgatni dolgokat, kicsit hátulról, ironikusan és odaszu
Milyen játékokkal szeretsz még játszani?
A craftolós, túlélős, építős játékokat bírom, pl. a DayZ most a nagy kedvenc. A Twich-en szoktam rá arra, hogy nézzem, ahogy mások játszanak, bár sokan nem értik a környezetemben, hogy ez miért is jó nekem. De hát a focit is nézzük, ahogy játsszák, és ott fel sem merül ez a kérdés.
Ha már „mozizás”, milyen sorozatokat nézel?
Sok sorozat van, amit szeretek. A mostani kedvenc, a Better Call Saul, a Breaking Bad spin-offja. Régebben volt egy műsorunk Varga Attila Sixx-szel, a Fotelpatkányok, letoltunk négy évadot. Kielemeztük, kibeszéltük a kedvelt sorozatokat. Nyilván a legnagyobb kedvenceket, de akadt olyan is, amit nem is szerettünk, de tisztességesen végignéztük, aztán kitárgyaltuk. Nagyon jó buli volt, és a sajátunknak éreztük, de sajnos vége lett, mert Sixx elköltözött Budapestre, én meg a Dumaszínházat csináltam.
Téged nem szippantott be a nagyvárosi forgatag?
Majdnem negyvenévesen kerültem be a színpadi világba, és abban a korban már nem úgy szédítenek meg dolgok, mint pl. 25 évesen. A folyamatos bulizás sem hiányzott, meg aztán Budapestre sem akartam költözni. Más életszakaszban voltam, mint a legtöbb kolléga, és ennyi idősen már másra vágyik az ember.
52 éve itt élsz. Milyen városnak látod Debrecent?
Élhető városnak tartom, csak én másfajta életet élek, mint a normálisak emberek, akik reggel felkelnek, bemennek dolgozni, délután pedig haza térnek. A párommal, aki szintén művészkedik, a kertvárosban élünk. Nem kell naponta megjelenni sehol, így a közlekedés, a rohanás miatti stressz is elkerül minket. Amit viszont nem szeretek és nem az én világom, hogy Debrecenben divat lett mindent lebetonozni, vagy térkövezni. A Nagyerdei Stadion, a Békás-tó környéke, az új Szabadtéri színpad, ami csodás beton és vas. Hát finoman szólva sem az én stílusom. Van egy szép főterünk is, de nyáron két perc séta után leolvad az agyad, és keresnéd az árnyékot – amit nem nagyon találsz. Én a modern város helyett szívesebben látnék szépet, pezsgőt, ahova érdemes eljönni és szétnézni. Létre lehetne hozni egy kulturális műsoroktól hemzsegő várost, ami nem is annyira pénz kérdése, mint inkább az akaraté. Például egy utcazenész fesztivállal még vonzóbbá lehetne tenni a debreceni nyarakat. Nagyon tudnám támogatni az ötletet.
Meg lehet élni a humorból a cívisvárosban?
Amikor bekerültem a stand-up világába mint fűtésszerelő, sokan nem gondolták azt, hogy jó lehetek benne. Azt mondták, hogy turista vagyok, és csak kirándulok ebben a műfajban. De az élet rájuk cáfolt, és már tizennégy éve ebből élek. Persze nem a debreceni fellépésekből, hanem járom az országot. De le vagyok fogyva nagyon?
Nem.
Látod? Mondjuk, sok lement az elmúlt négy évben. Lassan már negyven kiló, de még mindig van harminc, amit le kell adnom. Változtattam az életmódomon: edzek és biciklizni járok a párommal. A fogyókúra egyébként egy folyamatos küzdelem az életemben, amit nagyon sok anyagomba beleteszek, karikírozom a saját bénaságaimat. Mert amikor stand-upolunk, kicsit
Nem zavar az, hogy ország-világ megtudja azt is, hogy mikkel küzdesz?
Nem. Miért zavarna? Ötven felett már azzal viccelek, amivel akarok. Mondjuk én ötven alatt is ezt tettem.
Mellesleg, mikor volt az utolsó nemváltó műtéted?
Sajnos még nem volt. Bár belül mindig is csillámpóni akartam lenni, de félek, hogy senki nem jönne el egy csillámpóni stand-up estjére. Nem beszélve arról, hogy etikai okokból csak akkor műtenek át, ha előtte két évig csillámpóniként élsz, ami viszonylag nehezen kivitelezhető, ha még nem vagy csillámpóni.
Ha már nyíltan beszélsz dolgokról, akkor egy régebbi történet. Miért szűnt meg számodra a Rádiókabaré?
Egyrészről tudom, másrészről pedig nem. Akkor szűnt meg, amikor Fábry Sándor odakerült, és attól fogva eléggé öncélúan határozták meg azt, hogy ki kerüljön be a műsorba és ki nem. Sokáig még írtam anyagot, el is küldtem nekik, de nem hívtak meg. De őszinte választ sosem kaptam rá, hogy mi volt az oka.
Csalódott voltál emiatt?
Igen, ez egy fájó pont volt, mert nagyon szerettem a Rádiókabarét. Ezen nőttem fel, ezt hallgattam gyerekként a rádióban, és álmodoztam, hogy egyszer fellépek én is ott. Majd amikor eljuthattam oda mint debreceni parasztgyerek, és rajtam röhögtek, tapsoltak, és még vissza is tapsoltak, az hatalmas dolog volt számomra.
És ha már „Boldogulni Debrecenben” a téma, akkor idetartozik az is, hogy ha a fővároshoz köt a munkád, akkor innen nem nagyon lehet érvényesíteni a saját érdekeidet, mert nem vagy ott napi szinten. Karrier szempontjából nem jó, de mivel én nem annyira vagyok karrierista beállítottságú, a puncsolás, a folyamatos „képben levés” sem az én stílusom, így annyira nem is zavar. Viszont elég kritikus vagyok. Ezért is írok olyan hozzászólásokat pl. a kormányról, amik sokszor nem túl hízelgőek.
Pedig ezek miatt kevesebbet keresek egy évben, mert onnantól kezdve, hogy bementem a tv-be, és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szimpatizánsaként beszéltem, már tudtam, hogy nem fognak túl sok fideszes falunapra meghívni. De lesznek olyan elszigetelt kormányközeli falvak, ahová meg igen, mert nyilván nem foglalkozik mindenki a napi politikával. Persze ezt csak én gondolom így, természetesen nem tudhatjuk, hogy létezik listázás, vagy nem. Ezt poénnak szántam, tudjuk.
Debrecen városa egyébként nem nagyon hív rendezvényekre, vagy csak elvétve. Amikor itthon szereplek, az vagy saját rendezés, vagy magán, illetve céges bulik. De ez nem feltétlen csak rám vonatkozik. A párom, aki egyedi kavicsképeket készít ”Papp Tímea – Kő lelke” néven, sok helyen nagyon népszerű az országban. Rengeteg kiállítása volt, amik igen látogatottak.
Bár itthon is volt többször is, de szeretett volna egy állandó kiállítást Debrecenben, netán egy alkotóműhelyt, ami bevonzaná a turistákat, de eddig bárhová fordultunk, lepattantunk. Pedig remek ötlet lenne egy turistacsalogató kézműves, vagy művész utcácska is.
Ennek ellenére is véleményt nyilvánítasz.
Nem vagyok az az ember, aki nap, mint nap bele van fordulva a politikába. De amikor a választások zajlottak, akkor ez a téma pörgött a mindennapokban. Sokan hozzászó
Nagyot ment a köztévében Bruti, a Kétfarkú Kutya Párt debreceni szimpatizánsa
Mit adott neked a humorista világ?
Leginkább szabadságot. Senki nem szól bele, hogy mit csinálok, miről beszélek. Bár ez sem teljesen igaz, mert a közönségnek van egyfajta ellenállása. Magyarországon a tabudöntögetések még nem úgy működnek, mint pl. Amerikában, a stand-up hazájában. De ezzel együtt is remek szórakozás. Nem is nevezem mun
Mit üzennél egy kezdő debreceni humoristának?
Azonnal hagyja abba, nem akarok konkurenciát, pont elegen vagyunk! De komolyra fordítva a szót, ez egy rohadt nehéz szakma, ahol az első években jóval több lesz a bukás, mint a siker. De ha sokat és jókat ír, rengeteget gyakorol, megtalálja a saját hangját és közönségét, akkor van esélye. Egy pici.
– Rontó Judyt –
