A tervek szerint 2022 nyarának közepére fejezik be a Debrecen belvárosát tehermentesíteni hivatott kiskörút harmadik, befejező ütemének építését – közölte a Magyar Építők.
A nyugati kiskörút teljes, az Erzsébet utcától a Mester utcáig tartó több mint 1,5 kilométeres szakaszát három ütemben építették, illetve építik meg. A fejlesztés első üteme 2012-ben, a második 2015-ben fejeződött be, a harmadik, utolsó szakasz a tervek szerint 2022 nyár közepére készül el.
A fejlesztés záró szakasza nettó 1.299.518.129 forint értékben – részben saját forrásból, részben európai uniós támogatásból – valósul meg utófinanszírozással. A beruházás megbízója Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, fővállalkozója pedig a Debreceni Mélyépítő Holding Kft., a Zemplénkő Kft. és a KE-VÍZ 21 Zrt. közös Ajánlattevők.
Épül-szépül a debreceni kiskörút, de egy fontos dolgot kihagytak belőle
A nyugati kiskörút III. ütem – a Hatvan és a Mester utcák közötti szakasz – megépítése kapcsán a következő fontosabb részeket kellett, illetve kell elvégeznie a kivitelezőknek:
- nyomvonal alatti talajcsere,
- víziközművek kiváltása,
- csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése,
- gázvezeték-hálózat, elektromos hálózat és térvilágítási hálózat kiépítése, valamint hírközlési hálózat kiváltása és új kiépítése,
- továbbá jelzőlámpa rendszer át-, illetve kiépítése.
A Hatvan és a Mester utca közötti 420 méteres hosszban 2×2 sávot, illetve a külső sávokban külön buszsávot is kialakítanak három réteg aszfalt és C12 beton útalap megépítésével. Ezenkívül
- a nyomvonal két oldalán térköves járdát és kerékpárutat építenek,
- 3 darab CP betonburkolatú autóbusz megállóhelyet alakítanak ki,
- a Mester és a Hatvan utca csomópontokat átépítik,
- illetve a Mester utca Bethlen utcáig tartó szakaszán felújítják a burkolatot.
Jelenleg az aszfalt kopóréteg beépítése történik, ezt követően tervezik a burkolati jelek felfestését, illetve a jelzőtáblák kihelyezését a teljes nyomvonalon. Folyamatban van a nyomvonalat érintő határoló kerítések építése, fa- és cserjeültetés, valamint az öntözőhálózat beüzemelése. Ezenkívül a jelzőlámpák telepítése zajlik, illetve ezek beüzemelése – tudta meg a Magyar Építők Karácsony Jánostól, a KE-VÍZ 21 Zrt. projektvezetőjétől.





