Egy karbantartó a napköziben kezet emelt egy ötödikes kisfiúra egy debreceni általános iskolában – értesült az RTL Híradó.
A 11 éves gyerek arca felduzzadt a pofonoktól.
Az iskola szerint a fiú csúnyán beszélt, ezért vesztek össze a gondnokkal. A gyerek édesanyja szerint viszont fordítva történt a dolog: a gondnok használt trágár szavakat, a srác pedig csak rászólt, hogy ne beszéljen velük így. Erre a férfi válaszul felpofozta a gyereket – nyilatkozta a fiú anyja. A szülő verzióját az egyik kisfiú is megerősítette, aki a cselekmény helyszínén volt.
A rendőrség az RTL-nek elmondta, egy 60 éves debreceni férfi ellen indítottak eljárást könnyű testi sértés gyanúja miatt. Az iskola pedig belső vizsgálatot indított, és a gondnok – aki elismerte felelősségét a történtek miatt – már nem dolgozik náluk.





