Tóth Zsé Ferenc, a debreceni Tündérkör Alapítvány elnöke olyan mélyről indult, mint nagyon kevesen. Talán emiatt fejlettebb a szociális érzkenysége az átlagnál. Életét arra tette fel, hogy csapatával az év 365 napján a környékbeli rászorulókon segítsen.
Végigjárta a ranglétrát
Mióta dolgozol az alapítványnál, és miért?
8 éves a szervezet. 4-5 hónapos volt, mikor az akkori elnök megkeresett, hogy segítsek jól felépíteni azt. Abban az időben 46 lájkja és egyetlen programja sem volt az alapítványnak. Igazából csak meg volt alapítva. Önkéntesként, de annál jóval nagyobb elszántsággal láttam hozzá a nemes feladathoz a civil munkám mellett. Ekkor még a Debreceni Javítóintézetben dolgoztam, mint éjszakás felügyelő. Plusz még akkor az egyetemre is jártam. Szóval tanulnom is sokat kellett. Éjjel a saját munkám, nappal az alapítvány teendői tették ki az életem jelentős részét.
Tudtam jól, hogy ezt csak így lehet sikerre vinni. A siker pedig ebben az esetben a hatékonysággal egyenlő. Sok társam és társunk volt a “küzdelemben”, ami mára vagy megerősödött vagy teljesen lemorzsolódott. Ennek oka az elfáradások, hamis barátságok, illetve az önkénteseink családi okai voltak. Jelenleg 32 100 lájkolónk és számos folyamatos és ad-hoc segítőprojektünk van. Mára már én vezetem az alapítványt, több mint 2 éve és én gyakorlom az alapítói jogokat is. Minden túlzást nélkülözve kijelenthetem, hogy az összes eddigi megvalósított, vagy az éppen nálunk éppen futó projekt az én fejemből pattant ki. De mindig csiszolni kellett ezeket, és emberek kellettek a magvalósításaihoz, amiben a közvetlen környezetem segített. Tehát természetesen nem minden az én érdemem, sőt! Ugyanakkor itt meg kell említenem azokat az embereket és vállalkozókat, akik a kezdetekkor segítették a munkánkat. Továbbá a jelenlegi szervezeti felépítésünk összes tagját és a támogatói körünket is. Most az élő erő szerkezete a önkéntesek, barátok, rokonok, szomszédok és vállalkozók halmazából áll. Nem vagyunk egyedül, és hála az égnek nem is voltunk soha!
A debreceni éjszakai élet sűrűjéből a Tündérkör Alapítvány élére – Tóth Zsé Ferenc különös életútja
Hogy miért? Mert fáj. Tudom, milyen az, mikor egy gyermek éhezik, vagy szégyelli magát, mert koszos a ruhája, és sorolhatnám még. Tudom, milyen télen gyermekként az utcára kerülni hónapokra. Azt is tudom, milyen súlyos fogyatékossággal megélni mindezeket. Aki ezeket nem élte át, az máshogy fordul az ilyen sorsú gyermekek felé. Nem elhivatottabbul, egyszerűen csak másképpen és kész. Nekem nagyon fáj elesett vagy éppen sérült gyermekeket látni, ilyenkor dühös vagyok. De ha már az égiek így rendelték, akkor hatalmas erővel segítem, illetve segítjük őket. Merthogy ez itt a lényeg. Nem csak én és mi vagyunk azok, akik ezt a csodát megvalósítják, hanem a társadalom egyes tagjai. Mi csak egy hiteles csatorna vagyunk, akik közvetítenek a felek között.
Fizikailag és lelkileg is bántalmazták gyermekkorában
Tudjuk, hogy volt, aki azzal vádolt, hogy az alapítványnál mutatott éned teljesen más mint a valóságban. Ki volt ő?
Ennek a kérdésnek most nagyon örülök! Azt tudni kell, hogy a fent említett személy volt anno az, aki igen nagy szerepet játszott az én szocializációmban. Mivel intézetben nőttem fel, így én is példaképeket kerestem a környezetemben. Nekem ő volt az egyik. Annak ellenére, hogy fizikailag és lelkileg is nem egyszer bántalmazott gyermekkoromban.
Volt olyan, hogy említett nevelőtanár szájbavágott a focipályán, csak azért, mert nem gumilabdával, hanem bőrlabdával játszottunk, holott erre az ő felesége adott engedélyt nekünk. Hiába voltam kész a leckével, és foglaltam el magam az előzetesen általa kilátásba helyezett játékkal, képes volt egy 12 éves gyerek játékkockáit felrúgni, mert épp olyan kedve volt.
Az intézetben szerencsére sosem bántalmaztak – ezt egy dokumentumfilmben el is meséltem, de az iskolában sajnos néha előfordult ilyesmi.
Szóval összefújt vele a szél újra az utóbbi pár évben, csak most nem nevelő és gyermek kontextusban már. Amit most fogok mondani, azt még soha egyetlen sajtóorgánumnak el nem mondtam, itt lesz az első.
Most végre bejelenthetem: EMBER VAGYOK. Bizony bizony! Semmivel sem vagyok több azoknál, akikről mondjuk ti nem írtok, semmivel! Tudok, és sajnos szoktam is tuskó lenni azokkal akik, nem érdemlik meg. Tudok csúnyán beszélni, és bizony még agresszíven is viselkedni. Tehát az embernek abban igsza van, hogy a szervezet hasábjain ez nem jön le. Ennek az oka egyébként pofonegyszerű. Az nekem egy védőburok. Ott engem senki nem bánt és idegesít fel. Nincsenek olyan élethelyzetek, amik kihozzák belőlem azt az énemet, ami egyébként minden egyes embert jellemez. Azt, hogy ember vagyok és hibáztam, hibázok és fogok is. Most akkor pontosan mivel is vádolt az ember? Hogy én is csak egy ember vagyok, nem pedig egy álszent ember vsgyok? Igaza van! Ez nem vád, hanem maga az igazság. Ja? És ha kell, tudok bocsánatot kérni az elkövetett hibáimért is. Hogy ki ő? Teljesen mindegy. Én őt nem akarom, és nem is fogom bántani, felesleges. Mondjuk, az fura nem, hogy pont fordítva működik most a mechanizmus. Én őt, és nem ő engem szocializál, ezzel a viselkedéssel.
Díjat érdemelt példamutató tevékenységéért a debreceni Tündérkör Alapítvány
A kárpátaljai magyar menekülteknek is segítenek
A szomszédban háború van, sok a menekült. Tudtok segíteni rajtuk, ha igen, hogyan?
Nézd! Alapítványunk forrásai rendkívül korlátozottak. Révén, hogy kizárólag a társadalom adományaiból és az adó 1%-ból finanszírozunk mindent.
Nagyon átgondolva osztjuk és oszthatjuk ki a véges adományainkat. Éppen ezért, meg az alapítói okiratunkban foglalt kötelmek miatt is mérlegelnünk kellett. Ez azt jelenti, hogy amit a társadalom eddig adományozott számunkra, azt mi csak kizárólag a helyi és a közvetlen környezetünkben élő rászoruló családok kaphatják. Természetesen mi sem maradunk ki az ország idevonatkozó összefogásából. Külön erre a rászoruló csoportra is szerveztünk egy kéthetes gyűjtést. Amit viszont kizárólag csak ők kaphatnak meg. Azaz, a Debreceni Egyetemen tanuló kárpátaljai diákok illetve az ide menekülő családjaik. Az átadás szerintem egy két héten belül meg is fog történni. Renélem, arról is beszámoltok majd. Mi kicsik vagyunk, ennyit tudunk segíteni. De ezt jó szívvel tesszük.
