Madridba indult kedden Torsten, a debreceni állatkert vörös bivalya – közölte az állatkert igazgatója.
Nagy Gergely Sándor tájékoztatása szerint hosszas előkészítő munka után közúton indították el a kilencéves vörös bivalyt a csaknem háromezer kilométeres útra. Torsten a faj megőrzésére törekvő Európai Törzskönyvi Program (EAZA ESB) ajánlásának megfelelően kerül a madridi állatkertbe.
Az Európa-szerte alig 30 állatkertben látható vörös vagy őserdei bivaly tartásába 2017 végén kezdtek Debrecenben, miután két hímet fogadtak a berlini állatkertből.
A Frantz és Torsten névre keresztelt bikák tavaly őszig töltötték közösen tinédzseréveiket a debreceni Nagyerdőben, az Afrika-panoráma kifutósoron, mostanra azonban felnőttkorba léptek, így szükségessé vált szétválasztásuk.
Frantz tavaly másik magyar állatkertbe költözött, most pedig Torstenen a sor, hogy a fajkoordinátor által a számára kijelölt tenyészcsapathoz csatlakozva az állatkerti állomány gyarapodásához is hozzájáruljon – magyarázta Nagy Gergely Sándor.