Gyúrjunk vagy ne gyúrjunk az új évben? Ez egyébként nem kérdés: természetesen gyúrjunk/biciklizzünk/fussunk – a lényeg, hogy mozogjunk, és tegyünk valamit az egészségünkért.
Az ünnepek alatt felszedett túlsúlyt sokan szeretnék a lehető leggyorsabban, és a legegyszerűbb módszerekkel leadni. Ilyenkor hajlamosak vagyunk elhamarkodottan fogadalmakat tenni, amelyek persze nem ritkán csak tiszavirág-életűek lesznek, de hátha akad olyan is közöttünk, aki megérti, hogy az életmódváltás nem egy rövidtávú projekt. Igyekeztünk hát utánajárni, hogy mennyi az annyi, és mit kapunk manapság a pénzünkért az edzőtermekben. Gálvölgyi János után szabadon: „Gyúrjunk, vazze!”
Először is tisztázzuk: ez egy szubjektív véleményen alapuló, és teljesen véletlenszerűen kiválasztott helyszíneket taglaló cikk lesz, de talán mégis támpontot nyújthat a még bizonytalankodók számára.
Másodszor pedig fontos kiemelni, hogy az edzőtermek manapság már nem szimplán csak a súlyzós edzésre specializálódnak, hanem sokkal inkább a mozgáskultúra művelésére. Ezért is vannak olyan létesítmények, amelyek komplett egészségcentrumként funkcionálnak. Ezért ha a kínálatukban találunk olyan elnevezéseket, hogy pilates, kettlebell, crossfit, aerobik, spinracing, akkor ne lepődjünk meg. Persze a legtöbb a mozgásra fókuszál, de ha nem szeretnénk meghúzódni egy-egy gyakorlattól, akkor javallott szakember segítségét igénybe vennünk egy személyi edző formájában. Ha ehhez hozzávesszük, hogy manapság legtöbben szauna, szolárium és masszázs is van, akkor jobban megértjük az egészségközpont elnevezést.
Ha az ár/érték arányt tekintve vizsgálódnánk Debrecenben, akkor a Vágóhíd utcán található Chili Fitness nagyon előkelő helyen végezne képzeletbeli listánkon, mivel már 1200 forintért cserébe kipróbálhatjuk egy napra a gépeket. A nők és a diákok természetesen kedvezményesen mindössze egy „Mátyásért” tudják igénybe venni a többek között étteremmel és külön fitnesz étlappal is rendelkező létesítményt. Ezek az engedmények (diák-női kedvezmény) egyébként az összes hasonló helyen jelen vannak.
A többi vizsgált terem, például: Cutler (1600), Lion Fitness (1600), Delta (1300), Corpus (2990) esetében a teljes árú napijegy összege pár százassal vagy ezressel is több lehet.
Ami a bérletárakat illeti, egy havi bérletet 7500 forintért beszerezhetünk a Delta Fitnessben, míg a Lionban délelőtti és normál havibérlet közül is választhatunk 9000 vagy 11000 forintért, amihez grátiszként megkapjuk az ingyenes szaunát, de itt létezik VIP-bérlet is, ami korlátlan eszközhasználatot és kávét vagy shake-et ad minden egyes alkalomkor a bérletesnek. A testépítő világbajnok Kathi Béla és Bohos Kornél által életre hívott ezernyolcszáz négyzetméteren elterülő Cutlerben is hasonlóan rugalmasak az árszabásban. Az Ötvenhatosok terén lévő komplexumban ugyanis 8200 forintért már megváltható a délelőtti bérlet, és lehet ennek félhavi változatát igényelni 6200 forintért, ami különösen fontos lehet ezekben a vírusos és karanténos időkben.
Aki viszont éves vagy féléves bérletben gondolkodik, és bízik a szilárd elhatározásában, az a Corpus Fitnessben beszerezheti ezt 100 ezer forintért.
Ez a nevezett bérletfajta a Cutlerben már kevesebb, mint 99 ezer forintért beszerezhető. Delta és Lion a honlapján egyébként nem tüntetett fel éves bérletet, ami vélhetően a járvánnyal is lehet összefüggésben. Legtöbb teremben általában igénybe lehet venni személyi edzők segítségét, és nagyon jól felszereltnek jellemzik magukat, bár ezeket nem mindenki taglalja részletesen. Vannak azonban kivételek, hiszen a Chili Fitness weboldalán külön van egy gépek menüpont, ahol tételesen fel vannak sorolva az eszközök, amelyek az 500 négyzetméteren megtalálhatóak, de a legtöbb konditermet általában jól felszereltnek jellemzik a kommentelők az internetes felületeken is. Ennek a megítélését az olvasókra bízom. Előny lehet ugyanakkor az is, hogy a SZÉP kártyát a vizsgált egységek közül a Deltában és a Cutlerben elfogadják fizetés gyanánt, ami még inkább könnyítheti az elhatározást.
Debrecenen kívül a két szomszédvárnál, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is vizsgálódtam, ahol két-két szúrópróbaszerűen kiválasztott edzőtermet néztem meg szolgáltatások és árszabások tekintetében. Nyíregyházán a Brekk és a D-Fitness Központ, valamint Miskolcon az M1 Fitness és a BB GYM került górcső alá. Nos, a négy hely közül a 2000 négyzetméteren elhelyezkedő Brekk Fitness tűnik a legolcsóbb alternatívának 1200 forintos napijegyével és azzal, hogy nyolc alkalmas tikettet is lehet váltani mindössze 8400 forintért. A szolgáltatásaik között érdemes megemlíteni a boksz és a hot iron edzésformát is. Egyéves bérletet 90 ezerért már be lehet szerezni, de az óvatosabb duhajok három hónapra is befizethetnek 25 500-ért. Másik vizsgált edzőcentrum a D-Fitness Központ az már más kávéház, amit ugyan nem mutat teljesen a konditerem napijegyének 1500 forintos ára, de sokkal több a merítési lehetőség, hiszen Kondi+Wellness napijegyen felül a legkisebbekre is gondoltak. Ugyanis a Mini Gym játszóházban, amolyan gyermekmegőrzőben 1300 forintért elfoglalhatják magukat a gyerekek is, míg a felnőttek lejátszanak mondjuk egy squash-mérkőzést.
Körképünk utolsó állomásán, Miskolcon az M1 Fitness és a BB GM talán a sors fura fintorának is köszönhetően ugyanúgy a Szeles utcában található meg. Itt az utóbbi bizonyul kedvezőbbnek egy 1500 forintba kerülő teljes árú napi tikettjével, míg az M1-nél ez az összeg 1800 Ft. Azt egyébként hozzáteszem, hogy utóbbinak a weboldalát böngészve és látva a berendezést és a dekorációkat tényleg olyan érzete támad az embernek, mintha ténylegesen egy világutazáson vennénk részt megspórolva a repülőjegyünket. Példának okáért gyúrás közben Amerikában vagyunk, hiszen az erőgéppark a Time Squaren, míg a kardiogépek a Central Parkban vannak. Az éves biléták ára is a nagyobb alapterületű BB GYM felé billen, hiszen a férfiak 84, míg a hölgyek 72 darab ezresért megválthatják bérleteiket, szemben az M1 –ben tapasztalt teljes árú fitneszcsomagért 138 ezer forintot kérnek el. Van egyébként Fitnesz+Aerobik +Wellness opció is 199 ezer forintért, ami kiugróan magas összegnek tűnhet, de ezért kárpótol minket a hely sokszínűsége és széles eszközparkja.
Ezek után nem maradt hátra más, mint eldöntsük, hogy belevágunk-e vagy sem. Akinek viszont túlságosan riasztónak tűnnek ezek az összegek, az otthon is elkezdhet mozogni. Egy a lényeg, hogy már tettünk valamit magunkért és a megfogalmazott célunkért.
– Faragó László –