Halálos baleset Polgár és Tiszaújváros között

Egy fiatal lány életébe került a sofőr figyelmetlensége a 35-ös főúton

Helyi hírek

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. november 9-én megtartott nyilvános ülésén, a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőeljárásban a Hajdúböszörményi Járásbíróság ítéletét helybenhagyta.

Az elsőfokú bíróság 2021. június 28-án megtartott tárgyaláson mondta ki bűnösnek a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt,

ezért őt 1 év végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte és 2 év 10 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az ítéletet másodfokon helybenhagyták, így az jogerőre emelkedett.

A bíróság által jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott 2019. május 18-án 13 óra 30 perc körül személygépkocsival közlekedett a 35-ös számú főúton Polgár felől Tiszaújváros irányába, megközelítőleg 85-90 km/h sebességgel. Az útszakaszra engedélyezett legnagyobb haladási sebesség 90 km/h. A férfi haladása során a főút 23. kilométerszelvényéhez érkezve figyelmetlensége miatt, indokolatlanul a gépjárműve teljes terjedelmével áttért a menetirány szerinti baloldalba, ahol frontálisan összeütközött a szemből, 80 km/h körüli sebességgel közlekedő személygépkocsival.

Az ütközés következtében a vádlott gépjárműve tengelye körül elfordult, míg a sértett által vezetett autó a bal oldali útárokba sodródott. A vétlen személygépkocsi jobb első ülésén utazó 20 éves lány olyan súlyosan megsérült, hogy 2019. május 27-én a kórházban elhunyt.

A fiatal lány édesanyja, aki a gépjárművet vezette és a lány hátul ülő barátja súlyos, míg a balesetet okozó vádlott az eset során nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A baleset során mindkét gépjárműben utazók becsatolt biztonsági övvel közlekedtek.