Debrecen Gondoskodó város programjának egyik alappillére az iskolás korú gyerekek egészségügyi szűrése, amelyet 2019-ben indított el az önkormányzat és a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézettel (Daefi) és a Debreceni Egyetemmel együttműködve. A program folytatását 2020-ban a koronavírus-járvány megakadályozta, de a 2021/22-es tanévben újraindult.
Erről Széles Diána, Debrecen alpolgármestere és Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója tartott sajtótájékoztatót 2021. október 4-én az intézet Pósa utca 1. alatti egészségügyi centrumában, ahol a szűrések zajlanak. Itt gyakorlatilag a tanév minden napján naponta összesen 100 gyerek fogadására képesek, így tanévenként összesen 16 ezer – 2., 4., 6., 8., 10., 12. osztályos – általános- és középfokú iskolás tanuló orvosi és védőnői szűrővizsgálatára kerülhet sor. Az egyébként is kötelező vizsgálatok (például teljes körű fizikális orvosi vizsgálat, testmagasság és testsúly mérése, vérnyomásmérés, lúdtalp- és gerincproblémák vizsgálata, hallás, látás, vizsgálata), e program keretében kiegészülnek speciális szemészeti és audiológiai műszeres vizsgálatokkal, valamint kardiológiai – EKG – vizsgálattal is. E korosztály ilyen települési szintű, iskolafenntartótól függetlenül minden diákot érintő, komplex és rendszeres egészségügyi szűrése valószínűleg egyedi és párját ritkító.
A tájékoztatón Széles Diána többek közt elmondta: az egészségügyi szűrés ilyen módon való megoldása nem csupán arra alkalmas, hogy az adott korosztály egészségi állapotát folyamatosan nyomon kövessék, de a szülők számára is nagy könnyebbséget jelent, hogy nem nekik kell bizonyos vizsgálatok elvégzésének utána járniuk gyermekükkel, hanem e vizsgálatok egy helyen, egy napon lebonyolódhatnak. A további orvosi segítséget igénylő esetekre pedig nem csak a leletek átadásával – gyermeke szűrési leleteit természetesen minden szülő megkapja –, hanem külön is felhívják az érintett szülők figyelmét, valamint segítik is őket a problémák szakellátás keretében történő feltárásának folytatásában. Így például csak a mai napon két gyerek esetében is olyan halláskárosodásra derült fény, amely további odafigyelést kíván.
Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója több más mellett arról ejtett szót, hogy az egészségügyi szűrésnek ezzel a formájával esélyegyenlőséget teremtenek, nem zavarják az oktatás menetét – hiszen egy nap alatt minden szükséges vizsgálattal végeznek –, a vizsgálatokat az adott korosztálynak megfelelő témájú és szintű egészségügyi ismeretterjesztő előadásokkal, videófilmek, egészségügyi témájú installációk, például dohányzás-ellenes minikiállítások megtekintésének lehetőségével egészítik ki, közösséget fejlesztenek – mert egyszerre két különböző iskolából hozzák-viszik a diákokat iskolabusszal annak érdekében, hogy találkozzanak, barátkozzanak egymással –, s a fiatalok „szórakozva”, játékokkal (asztalifoci, pingpong) is kitölthetik ki a vizsgálatok közötti időt. A 2019/2020-as tanévben a járványhelyzet miatt sajnos csak a tervezett szűrések felét – 8300-at – tudtak lebonyolítani, s közülük 6 olyan gyereket találtak például, akik a hirtelen szívhalál veszélyével éltek.
Ma már ők mindannyian szívritmus-szabályozóval, s ily módon nagyon jó életkilátásokkal rendelkeznek. Tanulságos az is, hogy a vizsgált 2. osztályos gyerekek 51 százaléka lúdtalp- és gerincproblémákkal küzdött. De nem csak ilyen tragédiával fenyegető esetek kiszűrésére alkalmas ez a program. Olyan tanulási nehézséget okozó látási és hallási problémák is kiderülhetnek, melyek korrigálása nélkül akár el is kallódhat egy egyébként jó képességű gyerek. Most az derült ki, hogy a digitális oktatás, a kényszerű otthonlét miatt a fogászati problémák száma duplázódott meg az előző szűréshez képest. A most kezdődött tanévben lebonyolítandó vizsgálatokra készülve egyébként a Daefi 10 millió forint értékben vásárolt új hallásvizsgáló berendezés-, illetve eszközegyüttest, 3 millió forint értékben pedig szemészeti vizsgálóberendezést – jelentős mértékben az önkormányzat támogatásával.
Széles Diána azt is elmondta, hogy az idősek hónapja (október) keretében a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet munkatársai már megkezdték a Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálat Intézményeiben élők és dolgozók körében az önkéntes egyéni kockázati felmérést (vérnyomás- és vércukor-, koleszterinszint-mérés, haskörfogat-mérés, dohányzási szokások, alkoholfogyasztási szokások, mentális egészség) a szolgálat telephelyein. Ezeken a vizsgálatokon – melyek képet adhatnak arról, hogy a járványos időszakban milyen az idősek egészségi állapota – önkéntes jelleggel bármely nyugdíjas korú debreceni állandó lakos is részt vehet október hátra lévő részében az alábbi időpontokban és helyszíneken:
október 5. 14:00-16:00 óra Csapó u. 94.
október 6. 14:00-16:00 óra Erzsébet u. 5.
október 7. 13:30-16:00 óra Süveg u. 3.
október 13. 14:00-16:00 óra Thomas Mann u. 45.
október 19. 14:00-16:00 óra Kandia u. 4/B.
október 20. 14:00-16:00 óra Deák Ferenc u. 7.
október 21. 14:00-16:00 óra Szabó Kálmán u. 33.
Fotó: Miskolczi János