Madárszínház épül a Hortobágyon

Helyi hírek

A világ első Madárszínháza, azaz a félénk, vadon élő madarak közeli megfigyelését azok zavarása nélkül lehetővé tevő látogatóközpont épül a Hortobágyon Máté Bence világhírű természetfotós koncepciója alapján.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Az utóbbi tíz évben rengeteg látogatóközpont épült Magyarországon az aktív és ökoturizmus támogatására – idézte fel a hortobágyi Madárszínház beruházás pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.
Mint hozzátette, az egyik legnagyobb, a világon egyedülálló attrakciónak ígérkezik az a Hortobágyi-halastavon épülő madármegfigyelő-hely, amelynek koncepcióját Máté Bence, a világ legtöbbet díjazott természetfotósa dolgozta ki.
Révész Máriusz elmondása szerint Máté Bence – aki munkájáért nem fogadott el semmilyen díjazást – híres az általa épített állatmegfigyelő lesekről, szeretett volna egy olyan Madárszínházat építeni, amely egy busznyi látogatót is képes egyszerre befogadni, ugyanakkor nem zavarja az állatvilágot.

Ennek elhelyezésére több helyszín mérlegelése után a Hortobágyot választották – számolt be a kormánybiztos, hozzáfűzve: már elkészültek az épület engedélyes tervei, és jövő héten kiírják rá a közbeszerzést is. Máté Bence felidézte, hogy már több mint tíz éve megfogalmazódott benne a Madárszínház terve. Természetfotós projektjei során kezdett tükrös detektívüveggel fedett leshelyeket építeni, amelyek egészen közeli rálátást biztosítanak a legfélénkebb állatok megfigyelésére is; ezt a koncepciót gondolta tovább a kormánybiztosság csapatával együtt.
A tervek szerint a hortobágyi kisvasúttól egy tanösvény vezet majd egy 50 méter hosszú, hangszigetelt, akadálymentes alagút bejáratához, ahonnan víz fölött és víz alatt is meg lehet figyelni a Hortobágyi Nemzeti Park élővilágát – közölte Máté Bence.
Kiss Róbert építész, a tervező csapat vezetője fontos szempontként említette, hogy a megújuló energiát használó épületkomplexum minél jobban a tájba simuljon, így a tó irányából szinte egyáltalán nem is látszik majd.

Elmondása szerint a látogatók a nádas fedezékén áthaladva egy kisebb kilátóból pillanthatnak majd a tóra és a madármegfigyelő pontra, ahová egy alagút vezeti őket tovább. A látogatási útvonalat egy körre fűzik fel, hogy az érkezők és a távozók ne zavarják egymást – jegyezte meg.

Kovács Zita, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója komoly lehetőségnek nevezte, hogy a Hortobágyon épül fel a Madárszínház.
Mint emlékeztetett, itt mintegy 1300 hektár kiterjedésű édesvízi tórendszer ad otthont nagyon gazdag madárvilágnak, a tóhoz pedig öt kilométeres kisvasút viszi el a látogatókat.

Petényi Mirkó, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére elmondta, a Madárszínházat 1 milliárd forint körüli összegből tervezik felépíteni két éven belül.

Révész Máriusz hozzátette: az évente mintegy 30 ezres közönséget befogadó látogatóközpontból többek között kócsagok, bakcsók, szürke gémek és fekete gólyák lesznek megfigyelhetők, az érdeklődés függvényében azonban a komplexumot továbbfejlesztenék majd, parti madarak, majd ragadozó madarak megfigyelésére is alkalmassá téve, de további helyszíneken is gondolkodnak hasonló megfigyelőhelyekben.

Fotó: HNP Igazgatóság