A polgármester szerint Debrecenben ma is professzionális oktatási rendszer működik

Helyi hírek

Városunk csaknem 500 éve az oktatásra építi stratégiáját és jövőképét. Ezekhez a tradíciókhoz ma is ragaszkodunk. Fontos számunkra, hogy színes és széles intézményi paletta álljon rendelkezésre mind a gyermekek, mind a szülők számára, ezért a Debrecen 2030 Programnak is kiemelt eleme az oktatás. Ennek részeként folyamatosan újulnak meg oktatási intézményeinek – mondta Papp László, Debrecen polgármestere a Debreceni Tankerületi Központ szakmai eseményén.

A Debreceni Tankerületi Központnál kedden tartottak értekezletet, ahol az elmúlt év eredményeiről, és az iskolások táboroztatását segítő Csodaszavas programról is beszámoltak. A Debreceni Tankerületi Központ körzeteiből közel kétezer diák vett részt napközis és bentlakásos táborokban.

Országosan több mint 3,5 milliárd forintot fordított a kormány arra, hogy 50 ezernél is több kisdiák táborozhasson. Ötezer pedagógus felügyelte őket a táborokban – mondta Hajnal Gabriella, Klebelsberg Központ vezetője.

Debrecen polgármestere szerint Debrecen az oktatásra építi stratégiáját és jövőjét. Fontos, hogy széles és színes paletta álljon a diákok rendelkezésére, az ország fejlődésének hajtóereje ugyanis a tudás lesz.

– Ebben Debrecennek élen kell járnia. Én látom a munkámból, pozíciómból fakadóan azokat a lehetőségeket amelyek Debrecen előtt állnak a következő tíz évben. Ezeket csak akkor tudjuk elérni, hogyha egy olyan professzionális oktatási rendszer működik, amely ma tapasztalható – hangsúlyozta Papp László.

Az értekezleten az is kiderült, hogy a Debreceni Tankerületi Központ iskolái jelenléti és digitális tanrenddel is rendelkeznek a következő tanévre.

Fotók: Papp László