Debrecen önkormányzatának saját beruházásaként, lakossági kezdeményezésre valósul meg a Török utca zsákutca szakaszán a csapadékvíz-elvezető rendszer kivitelezése – közölte az önkormányzat. A munkálatok megkezdéséhez kapcsolódva Pósán László, a terület országgyűlési képviselője tájékoztatta a sajtót.
A Török utca zsákutca szakaszán kevéssel több, mint 500 méter teljes hosszúságban zárt csapadékvíz-elvezető rendszer épül a Lomnic utca és a Török utca csomópontjától – a bekötés érdekében Szávay Gyula utca egy rövid szakaszát is érintve – egészen a Szávay Gyula utca és a Hun utca csomópontjáig.
Amint azt Pósán László elmondta, a beruházás költsége több, mint bruttó 35 millió forint, melyet az önkormányzat saját forrásból finanszíroz. A kivitelezési munkálatok – az időjárási körülmények függvényében – várhatóan 2021 szeptemberének közepére befejeződnek. A csapadékvíz-elvezetési munkálatok befejezését követő időszakban kerülhet majd sor a Török utca zsákutca szakaszán a szilárd útburkolat megépítésére.
A képviselő reményét fejezte ki, hogy a csapadékvíz-elvezető rendszer kivitelezése a Török utca ezen szakaszán élők számára a hétköznapokban nem fog komoly fennakadást okozni. Egy kis türelemre azonban bizonyára szükség lesz, de annak érdekében, hogy néhány hét múltán az élet itt az eddiginél könnyebb és komfortosabb lehessen.