Kilakoltatástól fél 12 család Hajdúhadházon – rákérdeztünk az önkormányzatnál, mi lesz a sorsuk

Helyi hírek

Kilakoltatnák a bérlőket néhány rossz állapotú hajdúhadházi ingatlanból, mert az önkormányzat a lakásokat egy uniós pályázaton nyert pénzből fel akarja újítani. 12 családról van szó, akiknek menniük kell – állította először a Dikh TV, majd az ATV.

Az itt élők szerint úgy akarják őket az otthonukból kitenni, hogy utána nem kapnak segítséget. Az egyik érintett, Rostás Ildikó – akinek kilenc kiskorú gyermeke van – azt mondta, valószínűleg most az utcára kerülnek. Állítása szerint szociális otthonban helyeznék el őket, de ő úgy véli, ez nem megoldás.

Az Irinyi utcai “tyúktelepen” 86 felnőtt és közel 40 gyermek él.

https://www.youtube.com/watch?v=bMMDJJzUTkg

A telepen élők szerint az lenne tisztességes eljárás, ha minden család kapna ugyanolyan lakást, mint ahol eddig élt, mert ők, ahogy eddig, úgy ezután is fizetnék a lakbért.

Megkeresésünkre a hajdúhadházi önkormányzat az alábbi közleményt küldte:

Az Irinyi utcai szociális bérlakások határozott idejű szerződése 2021. április 30-án lejár. Hajdúhadház Város Önkormányzata – mint az ingatlan tulajdonosa – a szerződések meghosszabbítását nem tervezi. 

Az ingatlanok leromlott állapota miatt szükséges felújítási munkákat szeretnénk elvégzeni, pályázati forrásból.

A lakók a bérleti szerződések meghosszabbítását kérték, tekintettel a veszélyhelyzetre. Az önkormányzat a hosszabbítási kérelmet tudomásul vette. 

A hosszabbításra lehetőséget adó jogszabály 2021. május 23 napján hatályát veszti. 

Hangsúlyozni szeretnék, hogy a bérlakásban lakók nem kerülnek kilakoltatásra, nem célunk az ott élő családok szétszakítsa.  

A jelenlegi bérlők és jogcímnélküli ingatlanhasználók lakhatásának megoldásában aktív szerepet vállal az önkormányzat, a családsegítő és a nemzetiségi önkormányzat.

Már több család jelezte költözési szándékát és nyújtotta be támogatási kérelmét. 

“Elkötelezettek vagyunk abban, hogy az ingatlan valamennyi bérlőjének és jogcím nélküli használójának lakhatása megoldódjon, kapcsolatban vagyunk velük és keressük a megoldást. Az önkormányzat anyagi támogatással segíti az ottlakókat”- tette hozzá Kiss Katalin jegyző a Debrecceni Nap részére küldött közleményben.