Kilátogattunk Debrecen sokak által ismert használtcikk-piacára, a debreceni Zsibogóba. Aki volt már a Zsibiben hétvégén, az tudja, hogy ezt a programot nem lehet megúszni cívis testek simogatása nélkül. Amikor nagy piac van, ott szinte természetes, hogy a fősoron hömpölygő tömegben kell megoldani a vásárlást. Milyen az egykori KGST-piac pandémia idején? Tartsanak velünk hétvégi túránkon.
Gyorsan szeretnének választ kapni a fenti kérdésre? Ám legyen. Olyan, mint máskor. Hétköznap elviselhető. Hétvégén a tömegiszonyosok rémálma.
Így volt ez legutóbbi szombati túránk alkalmával is. A parkoló rogyásig autókkal. Az emberek keresztbe-kasba cikáznak a parkolni próbáló sofőrök között. Konfliktus nincs, ez már megszokott, főleg mióta parkolási díjjal sem kell számolni.
A főbejárat előtt a mozgóárusok tukmálják a bőrövet, ágyneműt, zoknit és a jó parfümöt.
Ez nagyon finom eredeti “Verszáccse”, vigyen egyet a nejének, uram!
Most kihagyom. A főbejárat előtt a szokásos torlódás. Van, aki mosóporért vagy csokiért áll sorba az első bódénál, mások jobbra fordulnának be az épület előtti zöldséges sorba. Se ki-se be.
Nem kívántam meg a szoros társaságot, így jobbra fordulva a gazdasági bejárat felé vettem az irányt. Útközben folyamatosan jönnek-mennek az emberek. A többség maszkban. Változatos az elrendezés: orrig vagy állig lehúzva. Sokan azért igyekeznek rendesen hordani. A facsemete-árusok mellett elsurranva irány a sorompós gazdasági bejárat. Itt sosincsenek sokan.
A giroszos bódéhoz közeledve egy maszkot sálként használó középkorú férfi előz, nagyot harákol, majd elém köp. Fene a gusztusát. Jobbra kerülöm ki a friss köpetet. A roppant figyelmes úr visszahúzza a szájára a maszkot és eltűnik a masszában.
Megvárom, merre megy, én inkább az ellentétes irányba tartok.
Jöhet a tömeg. A közeli ételes bódék nyitva vannnak. A dolgozók hordják a maszkot. A háttérben sül a hurka, a kolbász és persze a lángos. A sör és a rövid most nem fogy.
Az első kávés-csokis standot a megszokott zsongó rajongótábor ostromolja több oldalról. A kilós sárga Tchibo 1650, Lavazza 3000. Nem rossz. Egy kávét viszünk mi is.
Sorban állás közben két férfira leszek figyelmes. Kidüllesztett mellel, maszk nékül közelednek, majd megállnak szélen, és az egyikük rágyújt. Nagy nyugalomban folyik a diskurzus. Az emberek félrenéznek és mennek tovább. Nincs itt semmi látnivaló.
Mi is inkább a kisebb sorok egyikébe vetjük be magunkat, ahol változatos kincsekre lelhet bárki.
Sokan ruhát, zoknit árulnak, mások habverőt egy keverőfejjel, plüssmacit fél szemmel vagy karral. Aki szeretne csillogó csaptelepet vagy éles ásót, az is jöjjön bátran. Minden van. Kutyanyakörv, 80-as évekbeli befőttes üveg, műsoros magnó és videókazetták, pucér és ruhás Barbie, vadonatúj hegesztőtrafó és láncfűrész is.
A hátsó sorokban nincs nagy sietség, így beszélgetni is jobban ráérnek az emberek. Egy idősebb úr a szerszámok között válogat. Egy ismerősével elegyedik szóba. “Lehet, hogy a jövő héten elvisz engem is ez a nyavalya. Fene tudja, mi van itt, vagy hogy lesz.” – mondja a férfi.
A piac közepén találni több hatalmas zöldséges-gyümölcsös standot. Roskadoznak a finomságoktól. A kereslet most a szokásos alatt, de a viszonylagos szellős közeg bizonyára csak ideiglenes.
Ezen a ponton ismét elhagyjuk a zsongó tömeget, és az oldalsó gazdasági parkolórészen törünk előre végső célunk felé. A vírus terjedésének kezdetén mi is megtanultuk, hogy az élesztő és a liszt mellett a harmadik legfontosabb árucikk a wc papír, amit a Zsibiben sokkal olcsóbban lehet beszerezni, mint a boltok többségében.
A jól megérdemelt zsákmánnyal térünk vissza a szerkesztőségbe. Egy biztos, ha szorít a szükség, nekünk már lesz miért nyúlni.
– Csapó István –
