Faápolási munkálatok kezdődnek a Bartók Béla úton, akadozhat az utca forgalma

Helyi hírek

A debreceni Bartók Béla úton – a Böszörményi úti torkolat és a körforgalom közötti szakaszon – lévő védett tölgyfasorok egészségi állapota az elmúlt évek során rohamosan romlott. Az így kialakult állapot miatt halaszthatatlanná vált a faápolási munkálatok elvégzése.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A munkálatokat sürgeti, hogy a fasorok jelentős forgalmat bonyolító járda, kerékpárút és úttest, valamint egészségügyi intézmény környezetében állnak.

A fentiek – valamint a dr. Aradi Csaba természetvédelmi és tájvédelmi szakértővel tartott egyeztetések – alapján a debreceni polgármesteri hivatal indokoltnak tartja a fasorok átfogó szárazoló- és koronakönnyítő gallyazását, továbbá mindenképpen szükséges négy, már teljesen kiszáradt fa kivágását is elvégezni.

Ennek érdekében – a megfelelő természetvédelmi hatósági engedély birtokában –

a kivitelező 2018. november 21-én – szerdán – megkezdi a faápolási munkálatokat, melyek várhatóan november 30-án fognak befejeződni.

A munkálatok keretében eltávolítják a fakoronák száraz ágait, valamint a nagyon mélyre hajló ágak eltávolítására, visszametszésére is sor kerül. A száraz, aszályos nyarak miatt is jót tesz a koronakönnyítő gallyazás, mert csökkenti a párologtató felületet, a vízleadást, ezáltal jelentősen lassítható a fák egészségi állapotának romlása.

A faápolási munkálatok miatt forgalomkorlátozásra, szakaszosan végrehajtott félpályás útlezárásra kell számítani a Bartók Béla út érintett részén!