A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa helybenhagyta az Egri
Törvényszék ítéletét.
Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2017 szeptemberében zárt tárgyaláson L.
S. Cs-t szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt 5 év 6 hónap
fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért illetve
enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott
2015 nyarától a testvére fiának kömlői házában lakott szívességi
lakáshasználóként. A házban lakott még a tulajdonos családja 4 kiskorú
gyermeke, az akkor 10 éves kiskorú sértett is. 2016 júniusában a vádlott pénzt
adott a sértettnek és további pénz is kilátásba helyezett a gyermeknek, ha vele
tart egy másik helyi ingatlanban segít neki lósóskát szedni és azt eladják majd. A
kislány a pénzszerzés reményében illetve bízva a rokon vádlottban, szeretett
volna elmenni a vádlottal és hosszasan győzködte az édesanyját, hogy engedje
el. Az asszony beleegyezett a sértett kérésébe és arra is megkérte a lányát, hogy
a házban szellőztessen ki. A házba érve a vádlott bezárta a kaput, a sértettet
bevitte a szobába és nemi vágyának felkeltése érdekében a kislányt magához
szorította, simogatni, csókolgatni kezdte, A sértett tiltakozott, szabadulni akart.
Végül a sértett sípcsonton rúgta a vádlottat és kirohant a házból, majd a bezárt
kaput átugrotta és sírva hazaszaladt.