A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a román sofőr ellen halálos közúti baleset
gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon.
2016. október 15-én 19 óra 15 perc körüli időben, éjszakai látási viszonyok, azonban működő
közvilágítás mellett, száraz burkolatú úton haladt a román férfi az általa vezetett
tehergépjárművel Polgár felől Tiszaújváros felé a 3224. számú közúton. A tehergépkocsiban
utasként tartózkodott a barátnője.
A vádlott a 3224. számú közút 0+500-as kilométer-szelvényéhez érkezve úgy döntött, hogy
megfordul, ezért a menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sáv szélén lévő kavicsos
szervizútra kanyarodott, majd azt követően rögtön hátratolatott, vissza a 3224. számú közútra.
Ekkor a közúton, Tiszaújváros felől Polgár irányába haladt a megengedett sebességet túllépve a sértett motorkerékpárral. A vádlott által végrehajtott tolatással egyidejűleg a sértett egy, az előtte haladó személygépkocsit előzte meg, és amikor a veszélyhelyzetet észlelte, annak elhárítása érdekében már tenni nem tudott, a haladási iránya szerinti jobb oldali forgalmi sávban a motorkerékpár bal oldala érintőlegesen ütközött a tehergépkocsi bal hátsó sarokrészével.
Az ütközés következtében a sértett a motorról leesett, majd a közelben lévő kapubejáró áthidaló betonelemének csapódott.
A sértett a baleset következtében olyan súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy 2016. október 18-án egy debreceni kórházban meghalt.
A vádlott KRESZ szabályszegése közvetlen ok-okozati összefüggésben áll a sértett halálával,
azonban abban közrejátszott a sértett sebességtúllépése is.
A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlott ellen halálos közúti baleset gondatlan
okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Hajdúböszörményi Járásbíróságra. A
vádiratban felfüggesztett fogházbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás büntetés
kiszabására tett indítványt.