„KÖZöm?” címmel, és sok más civil szervezettel karöltve, idén októberben országjáró körútra indul a 25 éves Ökotárs Alapítvány. A nyilvános estek célja, hogy népszerűsítse a civilek ügyét, fokozza a polgárok részvételi kedvét és hajlandóságát, illetve hogy erősítse a kapcsolatokat, a hálózatosodást a helyben működő és az országos szervezetek között.
Legfrissebb felmérések – például a Közbizalom 2017 jelentés – szerint a magyarok a civil szervezetekbe vetett bizalma töretlen, ugyanakkor kevéssé ismerik őket és a közjó érdekében végzett munkájukat. Pedig a civilek ott mindenütt vannak: fedelet adnak a hajléktalanoknak, munkához segítik a fogyatékkal élőket, tanítják a szegény gyerekeket, közösségeket építenek, megvédik a fákat és folyókat éppen úgy, mint az elesettek és kisemmizettek jogait – sokszor önkéntesen, túlórában és lehetetlen körülmények között. Mégsem jut el minden kihez a hírük, eredményeik – ezen szeretne változtatni a maga eszközeivel ez a rendezvénysorozat. Hiszen „mindannyin azt szeretnénk, hogy szűkebb-tágabb környezetünk, városunk, országunk egy „jó hely” legyen, ahol jó élni és lenni. Sok állampolgár és szervezet dolgozik azon, hogy a maga módján tegyen ezért: hozzájáruljon KÖZösségeink fejlődéséhez, KÖZös problémáink megoldásához. Kik ők, és mit csinálnak? Mit tehetek én? – erről fogunk beszélgetni viccesen és komolyan, képpel és szóban.”
Az öt októberi estén a legkülönbözőbb, ismertebb és kevésbé ismert szervezetek képviselői fogják rövid prezentációkban bemutatni az általuk felkarolt ügyeket és eredményeiket például a szegénység leküzdése, az oktatás, a közösségi részvétel, a környezetvédelem, a fogyatékkal élők támogatása vagy épp a jogállamiság terén. Nemcsak az országos, de az adott városokban élőket közvetlenül érintő helyi kérdésekre is sor kerül, méghozzá – reményeink szerint – a közönség aktív részvételével, fórumbeszélgetések formájában, lehetőséget teremtve így a közvetlen találkozásra, bevonódásra. Szeretnénk felkelteni a résztvevők érdeklődését, kedvét arra, hogy csatlakozzanak a részt vevő szervezetekhez, vegyenek maguk is részt az ügyek megoldásában – az rendezvények vége után is.
A debreceni est helyszíne és időpontja:
Roncsbár (4027 Debreccen, Csapó u. 27.)– október 26. (csütörtök) 18.00 óra
Esemény linkje:
https://www.facebook.com/events/1607143049347765/
A debreceni est programja:
Bemelegítő: „Civilizoláció” – Nagy Bandó András humorista műsora
Civil gyors: expressz előadások KÖZügyekről és megoldásokról:
Civil Kollégium Alapítvány – a közösségszervezésről
Greenpeace Magyarország – a Paks II.-ről és az atomhulladékokról
Háttér Társaság – a társadalmilag sérülékeny csoportok ügyéről
K-Monitor Egyesület – a korrupcióról és a jogállamról
Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület – a fogyatékkal élő emberek ügyéről
Magyarországi Európa Társaság – az európai egységeszményről
Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület – a migrációról
Ökotárs Alapítvány – a közép-európai civil társadalmakról
Társaság a Szabadságjogokért – az egészségügyről
Védegylet – a környezetvédelemről és a kisközösségekről
Fórum: KÖZös beszélgetések a résztvevőkkel aktuális, civileket is érintő helyi ügyekről, problémákról,együttműködési lehetőségekről, folytatásról. Amikről, akikkel:
– a város és a térség közlekedéséről a DERKE – Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület tagjaival,
– az egyetem kisugárzásáról egy díszpolgári cím után a NATÍV csoporttal,
– a civil közösségek kulturális főváros pályázatban kapott helyéről és szerepéről a Debrecen 2023 – Európa Kulturális Fővárosa /pályázó/ Programirodával,
illetve minden olyan ügyről, amit a résztvevők magukkal hoznak.
Születésnapi köszöntő
Már megvalósult estek helyszíne és időpontja:
Győr, Bridge egyetemi oktatói és hallgatói klub – október 12. (csütörtök) 18 óra
Szeged, Grand Café – október 18. (szerda) 18 óra
Pécs, Reggeli Bár – október 19. (csütörtök), 18 óra
Nyíregyháza, Ózon Hotel – október 25. (szerda), 17.30 óra
A rendezvények ingyenesek és a nagyközönség számára nyitottak