A kormány 2010-ben hozott felelős döntésének eredményeként a patikák ma már az egészségügyi rendszer részeként működnek – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára szerdán Debrecenben, a 14. országos patikanap ünnepélyes megnyitóján.
Ónodi-Szűcs Zoltán sikeresnek nevezte a programot, mondván, “sikerült visszaadni a magyar gyógyszerészek kezébe a magyar gyógyszertárakat”.
Népegészségügyi szempontból is rendkívül fontos az az évi több mint 60 millió betegtalálkozó, amelyek a patikákban történnek – tette hozzá az államtitkár a debreceni Pharmagita gyógyszertárban rendezett megnyitón.
Ónodi-Szűcs Zoltán arról is beszélt, hogy “az elmúlt évben helyreállt a gyógyszertárak nyereségessége”, kitettségük a nagykereskedők felé harmadára csökkent úgy, hogy a betegek terheit nem kellett növelni.
Az államtitkár üdvözölte, hogy a Magyar Gyógyszerészi Kamara által szervezett patikanap idei témája ugyancsak népegészségügyi problémával, az allergiás megbetegedések megelőzésével és kezelésével foglalkozik.
Széles Diána, Debrecen alpolgármestere arról beszélt, hogy korunk megváltozott igényeihez igazodóan a patikák központi hellyé váltak.
A politikus az egészségügyi alapellátásért felelős önkormányzat – amely az idén 800 millió forintot fordít háziorvosi rendelők felújítására – fontos partnerének nevezte a patikákat.
Nagy Szilárd, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese ugyancsak a patikák népegészségügyi találkozóhely jellegét emelte ki, megjegyezve: a gyógyszerészek munkája messze nem kiskereskedelmi, hanem orvosszakmai ellátó tevékenység.
Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke is azt hangsúlyozta, hogy egymásra épülő intézkedések eredményeként válhattak a gyógyszertárak ismét az egészségügyi ellátórendszer részeivé. “A gyógyszerészek független szakemberek, de ez nem öncélú szabadság, hanem komoly felelősség, ami a betegeket szolgálja” – tette hozzá.
A debreceni Pharmagita gyógyszertárban rendezett országos patikanapi megnyitó után a Debreceni Egyetem gyógyszerésztudományi karán megkezdődött A gyógyszerész szerepe az allergiás megbetegedések megelőzésében és kezelésében című orvos-gyógyszerész szakmai konferencia.