Virágkarnevál – Zuhogó esőben tartották a felvonulást Debrecenben

Helyi hírek

A virágok mellett az időjárás vált főszereplővé az idei augusztus 20-i debreceni virágkarneválon: a 16 virágkocsi és a művészeti csoportok felvonulását zuhogó esőben tartották meg a cívisvárosban.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Képek a 2015-ös Debreceni Virágkarneválról >>

Volt már olyan, hogy nyári zápor színesítette a virágkarnevált, de ilyen hidegben, szélben és folyamatosan zuhogó esőben még soha nem vonult a karneváli menet – idézték fel idős városlakók, akik évtizedek óta augusztus 20-án a helyszínen követik végig az eseményeket.

A szervezők arra kényszerültek, hogy változtassanak a karneváli meneten. Előbb arról döntöttek, hogy a művészeti csoportok – összesen mintegy kétezer táncos, zenész – az intenzív eső miatt a belvároson keresztül csak a Kölcsey Központig lépnek fel, a virágkocsik pedig az eredeti útvonalon végig haladva a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterére érkeznek meg.Download

A kitartó eső miatt később megbontották a menetet: a virágkocsik és a művészeti csoportok hagyományosan váltakozó felvonulása helyett előbb a táncosok mutatták be produkcióikat a rövidített útvonalon, majd a virágkocsik egymás után vonultak végig a belvárosból a Nagyerdőbe.

A hazai és külföldi művészeti csoportok – néhány kivételtől eltekintve – önként vállalták, hogy a mostoha időjárás ellenére a rövidített útvonalon fellépnek – közölte karnevál szóvivője az MTI-vel. Kerekes Sándor külön köszönetet mondott azért, hogy a lelkes közönség az esőben is tapssal jutalmazta a fellépők teljesítményét.

A 46. Debreceni Virágkarnevál csütörtökön reggel ezúttal is a kerékpárosok felvonulásával kezdődött, majd fanfárosok kíséretében Debrecen címere, valamint a Szent István koronáját és a koronázási ékszereket megjelenítő virágkocsi gördült a Nagytemplom elé.

A hagyományokhoz híven a történelmi egyházak püspökei a Nagytemplom előtt megáldották az új kenyeret, majd megindult a karneváli menet.

A 19 magyar csoport mellett 11 országból: Bosznia-Hercegovinából, Ciprusról, Csehországból, Franciaországból, Grúziából, Kolumbiából, Lengyelországból, Olaszországból, Paraguayból, Romániából és Szlovéniából érkeztek művészeti csoportok a karneválra, akiknek a produkcióit az idén már nem zsűri, hanem a virágkarnevál 15 tiszteletbeli nagykövete minősíti.

Az idén a korábbi éveknél több, összesen 16 virágkocsit láthatott az eső ellenére kitartó több tízezres közönség a felvonuláson.

Ott volt a menetben Tiszafüred önkormányzatának Az öreg horgász és a Tisza-tó királya című kompozíciója, amelyet a nyáron a füredi halas napokon már láthatott a közönség.
Tíz éves hagyomány már, hogy a debreceni virágkarnevál néhány kocsija augusztus 21-én átmegy Nagyváradra és felvonul a Nyitott ablak Európára című rendezvényen. Ebből az alkalomból az idén közös virágkocsit készített a két város, a produkció része lesz annak a hat virágkocsinak, amely csütörtökön Nagyváradon is bemutatkozik.

Az innovatív szemléletet jelenítette meg a Debreceni Egyetem KülDEtés a jövőbe című virágkocsija, mint ahogy a National Instruments kompozíciója is a 21. századi technológiát jelenítette volna meg a méhecske drónokkal (drongókkal), amelyek egy virágmezőn szállnak virágról virágra. A sűrű eső azonban megakadályozta a produkciót, amit Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője úgy kommentált: esőben a valódi méhek sem repülnek.
A karneváli kocsikon a gyerekek több mesefigurát és szuperhőst is felfedezhettek: a 16 virágkompozíció elkészítéséhez az elmúlt hetekben több millió szál élő és száraz virágot használtak fel a készítőik.

A virágkocsik a felvonulás után felsorakoztak a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén, ahol csütörtök délután közelről is megtekinthetik a virágkölteményeket az érdeklődők.
A virágkocsik idei sorrendjét a közönség sms-szavazással dönti el, az eredményt este, a Nagyerdei Stadionban rendező Karneváléj című gálaműsorban jelentik be, ahol átadják a 6. Debreceni Virágkarnevál díjait is.