Debrecen és New Brunswick idén ünnepelte a két város 25 éve tartó testvérvárosi kapcsolatát.James Cahill, New Brunswick polgármestere és Papp László Debrecen polgármestere a két város között immár 25 éve fennálló barátság megújításának emlékére testvérvárosi megállapodást írt alá 2015. június 5-én az amerikai kisvárosban. New Brunswick polgármestere a városházán üdvözölte a Debrecen képviseletében megjelent vendégeket, akik Papp László polgármester mellett, Barcsa Lajos alpolgármester és Kovács Ádám kabinetiroda-vezető voltak.
A 2015. június 5-én aláírt megállapodás alapja a testvérvárosi kapcsolat megújítása volt, valamint az elmúlt 25 évben sikeresen tartó, a két város oktatását, kultúráját, gazdaságát is érintő projektek megerősítése.
A debreceni delegáció különleges meghívott vendégként vett részt a június 6-án megrendezett 40 éves Magyar Fesztiválon is. A fesztivált hagyományosan felvonulással nyitották meg. A fesztivál New Brunswick belvárosában az egykori magyar negyed szívében rendezték meg. A magyar múzeumtól egészen a református templomig az utca mindkét oldalán hagyományos magyar ételeket kínáló árusok, valamint különböző magyar alapítványok és templomok sátrai tették látványossá az eseményt.
Elsőként New Brunswick polgármestere, James Cahill köszöntő beszéde hangzott el, aki anyai ágon magyar származású és nagy támogatója a helyi magyar közösségnek. A megnyitón beszédet mondott a fesztivál díszvendégeként meghívott Kumin Ferenc, Magyarország new yorki főkonzulja és Szemerkényi Réka, az Egyesült Államok washingtoni magyar nagykövete is. A fesztivál, melyre közel 8000 ember látogatott el idén, felvonulással kezdődött. A megnyitóra a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő református templom impozáns bejárati lépcsőjén került sor. Papp László polgármester köszöntőjében az amerikai kisvárosban élő magyarságot üdvözölte, s kiemelte az évek óta tartó két város közti barátság fontosságát is.
A beszédeket követően a Csűrdöngölő, a Délibáb, és a Tisza néptáncegyüttesek, gyermek tánccsoportok bemutatói és koncertek következtek.
debrecen.hu