Már most megjelentek a békák a kibővített Békás-tóban. A korábban kimentett állatok visszatelepítésével azonban még várnak. A Békás-tó kibővítése és a környezet felújítása már elkészült – írja a Dehír.
Papp László, a Debreceni Egyeteme Botanikus kertjének igazgatója az adás felvételén elmondta, sok-sok évvel ezelőtt a Békás-tó környezetébe számos, nálunk nem honos növényfajt ültettek, ez azonban egy közparkban nem probléma, amíg nem invazív fajokról van szó. Kiemelte, hogy az ott lévő fák és cserjék „nagykorúak”, ilyen korú fákkal nem sok alföldi város közparkja büszkélkedhet.
Az igazgató felidézte, hogy a 1960-as, ’70-es években az elöregedett területekre elsősorban honos fafajokat, főként kocsányos tölgyet ültettek. Ezeket azonban azóta alig gyérítették, így egy sűrű faállomány jött létre. Ennek az az eredménye, hogy a fáknak hosszú a törzse, és magasan van a koronájuk. Szerinte egy egészséges ritkítás ráférne a fákra ezeken a területeken. Papp László beszélt arról is, hogy itt nem honos cserjék eléggé elszaporodtak, és érdemes lenne az egyensúlyra törekedni.
Eddig szerinte jellemző volt a Békás-tónál, hogy sajnos sok oda kilátogató nem a kihelyezett tárolókba dobta a szemetet. A tóban is rengeteg hulladékot találtak a leengedése után. Az igazgató abban bízik, hogy a megszépült környezetben ez megváltozik majd.
Mint ismert, a beruházás kezdetén a Békás-tóból kimentették a békákat, halakat és teknősöket, és átvitték őket a Botanikus kert tavába. Papp László elmondta, a visszatelepítést nem sietné el. Ő azt fogja javasolni a környezetvédelmi felügyelőségnek és a városnak, hogy várják ki azt az állapotot, amikor megfelelő lesz a tó vízszintje , illetve már „beáll” a vízpartra ültetett növényzet, amibe a visszavitt állatok el tudnak bújni, így olyan lesz a környezet, ami számukra ideális. Az azonban biztató jel, hogy az igazgató már most látott vízibékákat a kibővített Békás-tóban. „Kecskebékát is láttam már. Nem valószínű, hogy ember vitte őket oda. Ezek az állatok egészen távolról is megtalálják a vizet annak szaga alapján ” – magyarázta.
A teljes beszélgetést hétfő este 20 órától láthatják a Debrecen Televízió Zöldkamera című műsorában.