Campus Fesztivál 2024

Jót tett a hazai turizmusnak a debreceni Campus Fesztivál

Háromszorosára ugró vendég és vendégéjszakaszám a Balaton Sound hatására, jelentősen bővülő szálláshelyi bevételek a Campus fesztivál és az EFOTT alatt, vagy éppen teljes havi vendégforgalom 93 százalékát produkáló hét a Művészetek Völgye nyomán – kiemelkedő turisztikai eredményeket mutatnak a hazai “fesztiváltelepülések”.

Borítókép: Lázár János (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Elzavarták a Fideszt Pakson, cserébe elvette a kormány az önkormányzattól az atomerőmű után járó bevételeket

Különleges gazdasági övezetté nyilvánította a kormány Paksot – mintegy bosszúból azért, mert a lakosság június 9-én eltakarította Szabó Péter fideszes polgármestert, és októbertól Heringes Anita (Paksi Deák Ferenc Egyesület) vezeti majd az “atomvárost”.

Spar, élelmiszer, multi, áruház, kereskedelem

Több száz fős létszámingadozások voltak a magyarországi Sparnál, a Tescónál és több autógyártónál is

Áprilisról májusra három kiskereskedelmi multinál is nagyobb létszámmozgások történtek – írja a HellóVidék a a HR Portál és az Opten céginformációs szolgáltató Létszámtrendek összeállításának adatai alapján.

Varga Mihály

Csökkent a magyar gazdaság teljesítménye, Varga Mihály szerint ez bővülés

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 második negyedévében a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki értéket – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).