Az okostelefonok rejtett, de hasznos funkciói

Gazdaság

Az aktuális évezredben a kommunikációs technológia folyamatos fejlődésének lehetünk a szemtanúi. Alig, hogy a 2000-es évek elején megjelentek a mobiltelefonok és egyre szélesebb körben elterjedtek, néhány évvel később már az első okostelefonokra csodálkozhatott rá a nagyvilág.

Ma már szinte csak mutatóban találhatók ún. buta telefonok, pedig akkor még hatalmas dolognak számított, hogy nem vezetékes telefonról, otthonról lehet hívásokat lebonyolítani. Arról már nem is szólva, hogy az SMS-ek micsoda új lehetőséget tártak fel.

Az okostelefonok olyan lehetőségeket kínáltak, amelyek számos ágazat számára hoztak fellendülést. Ezek közé tartoznak az online szerencsejáték oldalak. Az első ilyen platformok a 90-es években jelentek meg és rövid idő alatt váltak nagyon népszerűvé.

Viszont, a 2000-es években a játékosok körében egyre nagyobb  volt az igény, hogy az olyan oldalak, mint a Lemon casino, telefonon is elérhetőek legyenek. A kényelmi faktor már ekkor jelentős szerepet játszott, hiszen a telefonos játék esetében a felhasználóknál megszűnik a helyhez kötöttség.

A korabeli telefonok kijelzője, felbontása azonban nem volt alkalmas erre a célra. Ezért is volt ez az ágazat az egyik első, amely felfedezte az új készülékekben rejlő lehetőségeket. Egyetlen bökkenő azonban még így is volt: a kaszinó oldalak gyakran nem jelentek meg a megfelelő felbontásban.

Ezen változtatott a HTML5 technológia feltalálása, amelynek köszönhetően már ezek az oldalak automatikusan alkalmazkodtak a készülék böngészőjének felbontásához.

Persze, az okostelefonok számos egyéb területen nyitottak új kilátásokat. A folytatásban erről tudhatsz meg többet.

Az okostelefonok előnyös tulajdonságai

Az ismert és széles körben használt funkciók közé tartozik a lehetőség, hogy a különböző közösségi médiás platformokra kapcsolódj a telefonodon keresztül. Ma már alapvetés, hogy az ismert közösségi platformok rendelkeznek saját letölthető appal, amelyen keresztül egyszerűen és gyorsan lehet kapcsolódni a világhoz, friss bejegyzéseket, fotókat közzétenni.

Az okostelefonok összességében is megkönnyítik az emberek számára a kommunikációt. Hiszen, ma már elmondható, hogy nem igen van az országnak olyan pontja, ahol ne lenne térerő, vagy internetes lefedettség. A telefonhívások mellett a számos üzenetküldő és hívást lebonyolító alkalmazás is ezt a célt szolgálja.

A telefonok oktatásra is remekül használhatók. Az online tanulás egyik központi platformjai a telefonok. Amellett, hogy a diákok hozzáférhetnek az iskolai kurzusok anyagaihoz, számos nyelvtanuló és más ehhez hasonló alkalmazás is elérhető.

Az üzleti jellegű felhasználás területén különösen a 2020-as években nyíltak új lehetőségek. Az otthon ülős időszakban sokan home office-ban dolgoztak, így elterjedtek a különböző videó konferenciás alkalmazások, amelyek számítógép mellett telefonon is használhatóak. Ilyen módon akár nemzetközi megbeszélést is lefolytathatsz a telefonodon keresztül.

A szórakozás kapcsán az online szerencsejátékokról már esett szó, de ezen kívül számos egyéb lehetőség áll a felhasználók rendelkezésére. A korszerű okostelefonok HD kijelzői és a gyors internetes kapcsolat lehetővé teszi, hogy akár ilyen módon is filmeket, sorozatokat nézhess kiváló minőségben.

A biztonsági funkcióról is érdemes néhány szót ejteni. Vannak olyan funkciók, amelyekkel nyomon követhetik egymást a családtagok. Így, ha valaki lekésik egy buszt, valamilyen váratlan esemény történik, vagy segítségre szorul, a többieket egyszerűen tudja értesíteni akik azonnal segíteni tudnak.

Kevésbé ismert funkciók

A közösségi média, a kommunikáció, az üzleti célú felhasználás, vagy a szórakozás azok a dolgok, amelyek miatt a legtöbben kedvelik az okostelefonokat. Van azonban egész sor hasznos funkciójuk is ezeknek a készülékeknek, amelyeket esetleg nem mindenki ismer.

Az egyik nagyszerű dolog, amire egy telefon képes, az a dokumentumok szkennelése. Igen, ma már nem feltétlenül szükséges egy asztali szkennerrel végezni a digitalizálást, hiszen számos alkalmazás létezik a telefonodon, amelyek képesek elvégezni ugyanezt a feladatot.

Ezt nagyon egyszerű elvégezni. Csak elhelyezed a dokumentumot az asztalon, a telefon kameráját ráirányítod és megnyomod a szkennelés gombot. Ezek után még tudod alakítgatni a szkennelés minőségét, a dokumentum rögzítendő részét és sok mást. Sőt, számos ilyen alkalmazás szövegfelismerésre is alkalmas.

Sokan azt se tudják, hogy a telefonok távirányítóként is használhatók, pedig így van. Az okostévék korszakában ez egyszerűbb, mint gondolnád. A legtöbb ilyen tévéhez a gyártó kifejlesztett megfelelő iPhone és Android alkalmazást. Ha ezeket letöltöd és párosítod a telefonnal, máris irány ítani tudod a tévédet.

Ehhez kapcsolódnak az okos otthon funkciók is. Számos gyártó ma már az olyan készülékeket is ellátja ilyen lehetőségekkel, mint az air fryer, a mosógép, a hűtőgép, vagy a légkondicionáló. Ilyen módon pedig ezeket is tudod irányítani a telefonoddal. Ez azt jelenti, hogy akár a munkahelyről hazaindulva beállíthatod az otthoni hőfokot, vagy elindíthatod a mosást.

A hangos felolvasás is egy hasznos, de sokak által nem ismert funkció. Ha sokat ülsz autóban és nincs időd bizonyos információkat elolvasni, van olyan lehetőség, hogy ezt egy alkalmazás olvassa fel neked. Így összekötheted a kellemeset a hasznossal, hiszen egy másik funkció segítségével ebből a dokumentumból jegyzeteket is készíthetsz.

Az egészségügyi funkciókat talán többen ismerik. Ezek hasznosak, ha az ember önfegyelmet szeretne gyakorolni. Ha letöltesz egy testmozgást figyelő alkalmazást, napi szinten naplózni fogja a mozgásodat, az egészségi állapotodat és ösztönzést jelent, hogy minden nap elérd a kitűzött célodat.

Összességében, a mai okostelefonok megannyi hasznos funkcióval rendelkeznek, amelyek a munkát is hatékonyabbá tehetik és a szabadidős tevékenységekben is segítséget nyújtanak. Hasznos lehet ezeket ismerni, hiszen megannyi lehetőség van, amelyekkel időt és pénzt is megspórolhatsz. (x)