Kövér László

Kövér László: “Magyarország az Európai Unió kapujaként szolgál Kína számára”

Gazdaság

A magyar-kínai kapcsolat már rég túl van a kísérleti szakaszon – mondta Kövér László, a parlament elnöke Az üzlet című internetes lapban hétfőn megjelent interjújában.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A lapban felidézték, hogy Kövér László november közepén Csao Lö-csi, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottsága elnökének meghívására Kínába látogatott, ahol Magyarországon befektető két kínai cég vezetőivel is találkozott.

Arra a kérdésre, hogy milyen jelentősége lehet a két ország közötti kapcsolatban az utazásnak, Kövér László azt válaszolta, hogy ezeknek az utazásoknak és találkozásoknak a legfontosabb hozadéka mindig személyes természetű volt.

A hivatalos kétoldalú tárgyalások fontos és elengedhetetlen részei az ilyen látogatásoknak, de nem ritkán az ebédkor vagy a vacsoraasztalnál lefolytatott beszélgetések során több hasznos információt tudtunk – akár az adott kapcsolatrendszerről, akár a külvilágról, a világpolitika aktuális problémáinak a megítéléséről – egymásnak kölcsönösen átadni, mint a hivatalos keretek között – tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy ezt megelőzően 2017-ben járt először Kínában házelnökként hivatalos látogatáson, 2019-ben pedig Magyarországon is látogatást tett az akkori kínai házelnök.

“Miként az első, úgy a második hivatalos látogatásra szóló meghívás is kínai kollégámtól érkezett és már régóta érvényben volt. A program összeállítása és az ottani tárgyalásokon tapasztaltak is mind arról tanúskodnak, hogy az elmúlt években – amióta a két ország vezetője, Orbán Viktor miniszterelnök és Hszi Csin-ping elnök felvette a személyes kapcsolatokat, és a magyar Keleti Nyitás politikája találkozott az ő Övezet és Út Kezdeményezésükkel, illetve amióta elindult a Kína-Közép-Kelet-Európa Együttműködési Fórum, amiben Magyarország a legelejétől fogva aktívan részt vesz -, a kétoldalú kapcsolatok olyannyira megerősödtek, hogy a kínaiak már régen nem egyfajta kísérletként foglalkoznak velünk”

– fogalmazott a házelnök.

Úgy folytatta, hogy ez már egy kipróbált kapcsolattá vált, aminek az Övezet és Út Kezdeményezés is a részeleme azzal a céllal, hogy Kína gazdasági folyosót tudjon teremteni a maga számára Európa felé, ami értelemszerűen Közép-Európán, Magyarországon keresztül is vezet.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország ebben is megbízható, kiszámítható partnernek bizonyult. “Megjegyzem, a mi értékelésünk szerint ez a minősítés a másik irányban is fönnáll”- mondta.

Arra a kérdésre, hogy mennyire tekinthető a politikától függetlennek a kínai gazdaság, Kövér László azt válaszolta, hogy az európai hagyományok alapján természetesen nehezen lehet megérteni Kínát és a kínai gazdaságot.

Az erős állami irányítás mellett olyan piac- és nyereségorientált magáncégek működnek, amelyek közül – rendkívül pragmatikus, céltudatos építkezéssel – több már a globális piacon is meghatározó szereplővé vált – közölte.

“Ez az ország ma már másfél milliárd embernek ad nemcsak alapvető létbiztonságot, hanem a kínai történelemben korábban nem látott anyagi gyarapodást és fizikai biztonságot. Ha az ember felteszi azt a kérdést, hogy mi is az állam feladata, mi más lehet a válasz, minthogy ez”

– mondta.

Kiemelte, a számok is azt mutatják, hogy a kínai kapcsolatban jelentős potenciál rejlik a magyar gazdaság számára: Kína hazánk Európán kívüli legfontosabb kereskedelmi partnere, exportunkban 1,2 százalékos súllyal a 20., míg az importunkban 6,8 százalékos részaránnyal – Németország után – a második helyet foglalta el, miközben összességében Kína 2023-ban Magyarország 9. legfontosabb kereskedelmi partnere volt.

A házelnök szerint az is beszédes adat, hogy a hazánkban jelenlévő külföldi közvetlen tőkeállományt tekintve, a Kínából érkező közvetlen tőkebefektetések állománya 2022-ben 4308,7 millió dollárt ért el, ami a teljes FDI-állomány 4,1 százaléka. Ezzel ma már Kína a 6. legjelentősebb befektető Magyarországon.

Kövér László szerint a Magyarországba vetett bizalmat mutatja az is, hogy 2023-ban az EU tagállamaiba és az Egyesült Királyságba irányuló közvetlen kínai befektetések 44 százaléka érkezett Magyarországra. 2020-ban, valamint 2023-ban a beruházási volument tekintve Kína volt a legfontosabb beruházó ország nálunk.

Hozzátette: 2023-ban a kínai vállalatok több mint 7,6 milliárd euró befektetésére vállaltak kötelezettséget 8 beruházás keretében, miközben a magyar kormány 96 stratégiai partnere közül 10 rendelkezik kínai tulajdonossal. A gazdasági, turisztikai és személyes kapcsolatok további erősödéséhez pedig az is nagymértékben hozzájárul, hogy már hét kínai nagyvárost – Pekinget, Sanghajt, Csungkingot, Ningbot, Hsziant, Kuangcsout és Sencsent – köt össze közvetlen légijárat Budapesttel.

“Mindent egybevetve, ez a látogatás annak megerősítését jelentette számomra, hogy Kína továbbra is komolyan számol Magyarországgal mint partnerrel, egy olyan tágabb koncepció jegyében, amelyben Magyarország és Közép-Európa az Európai Unió kapujaként szolgál a számukra. Az is egyértelművé vált, hogy a világ jelenlegi állásának megítélése tekintetében mind a két ország – a méretét, kultúráját és politikai rendszerét illető jelentős különbségektől függetlenül – abban érdekelt, hogy a világot ne kelljen újra felosztani politikai, katonai és gazdasági tömbökre, mint ahogy ez 1990 előtt volt. Ellenkezőleg: mindenki mindenkivel, a kölcsönös tisztelet és érdekeltség alapján próbáljon együttműködést, partnerséget kialakítani. Értelemszerűen ez csak akkor képzelhető el, ha béke van. Hiszen minden konfliktus, ami a világban az utóbbi néhány évben kitört, vagy fölerősödött, a normális gazdasági együttműködés ellen hat, növeli a kockázatokat, bezárkózásra ösztönöz, különösen akkor, ha emögött még tudatos politikai szándék is van. Ebben teljes mértékben nézetazonosság volt köztünk a tárgyalásokon”

– fogalmazott Kövér László.

(MTI)

Írisz Ingatlanok

Debrecen, Lóskúti út

176 m2-es ház kiadó
700 000 Ft

Debrecen, Csap utca

lakás kiadó
180 000 Ft

Debrecen, Tessedik Sámuel utca

80 m2-es ház kiadó
290 000 Ft

Debrecen, Bem tér - Tágas lakás a Bem téren

87 m2-es lakás kiadó
350 000 Ft

Debrecen, Egyetem sugárút

46 m2-es lakás kiadó
260 000 Ft