Mészáros Lőrinc testvére is ért az üzlethez: Mészáros János a 2023-as évét nagyon ügyesen zárta, több mint egymilliárd forint osztalékot fizetett ki magának.
Bátyjához hasonlóan Mészáros János is az üzleti élet szerteágazó területein bizonyít az állami földpályázatoktól a trafikkoncessziókon át egészen a közbeszerzési sikerekig, amelyekből csak tavaly milliárdos tételben érkeztek megbízások – írja az rtl.hu. Mészáros Lőrinc öccse, aki nem mellesleg önkormányzati képviselő Felcsúton a tavalyi év eredményei után 1 436 273 430 forint osztalékról döntött önmaga számára.
S hogy honnan a sok pénz? A trafikok kiosztásánál jó helyen volt, ő ötöt, felesége egyet nyert el, de az állami földpályázatokon is sikeresen indult és több mint 200 hektáron szerzett területeket. Cége, a Pegazus Trade Kft. a Magyar Közútnak szállított munkaruhát és gépeket, tavaly 2,1 milliárd forintos forgalma volt, több mint 700 milliós adózott eredménye után 300 millió forint osztalékot vett ki belőle Mészáros János. De a hídépítéssel foglalkozó Híd-Tám Kft.-je is jól teljesített: 2023-ban 3,4 milliárdos forgalom és 501,9 milliós adózott eredmény mellett 500 millió forintos osztalékot hozott Mészáros Lőrinc öccsének.
Családban marad
Mészáros János cégei tavaly nettó 7,6 milliárd forint értékű közbeszerzésben voltak érintettek, cégbirodalma, az Adept Enviro Kft. Mészáros Lőrinc egyik vállalatával, a Naturaqua Zrt.-vel közösen elnyert például egy 2,5 milliárd forintos, közpénzes keretmegbízást is mintavételezési, laboratóriumi elemzési, környezetvédelmi szakértői és tervezői feladatok ellátására a Nitrokémia Zrt. területén.
2023-ban ismét Mészáros Lőrinc lett a leggazdagabb magyar, becsült vagyona 591,3 milliárd forint.