Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc: Tudom, mi az a nélkülözés

Gazdaság

Mészáros Lőrinc – magánemberként – speciális betegszállító kisbuszt adományozott kedden a bicskei Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ – Kapcsolat Központnak.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Az ünnepélyes átadón Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa hangsúlyozta, hogy szívesen támogatja a környékbeli embereket, akik segítségre szorulnak,

hiszen maga is szegény családból származik, így tudja, mi az a nélkülözés.

“A Jóisten sokat adott nekem, ebből megpróbálok jelentős mértékben visszaadni a rászorulóknak” – fogalmazott, hozzátéve: ezért is hozott létre cégcsoportja több alapítványt, amelyek éves szinten több mint egymilliárd forintot adományoznak országszerte.

Az “üzletember” megemlítette, hogy felcsúti és lokálpatrióta, de bicskeinek is érzi magát, hiszen lakott életvitelszerűen a városban, ezért kiemelten figyelemmel követi a város gyarapodását. Jelezte, hogy Bicske esetében korábban egy új tűzoltóautó megvásárlását támogatta, most pedig a kisbusszal a mozgásukban korlátozott emberek mindennapjain igyekszik könnyíteni.

Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa átadja egy speciális betegszállító kisbusz kulcsát Szabó Ágnesnek, az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ – Kapcsolat Központ intézményvezetőjének a bicskei polgármesteri hivatal udvarán tartott ünnepségen 2024. május 28-án. Mellettük Bálint Istvánné Fidesz-KDNP polgármester (j2). Mészáros Lőrinc magánemberként adományozta az autót. MTI/Vasvári Tamás

Mészáros Lőrinc
Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa átadja egy speciális betegszállító kisbusz kulcsát Szabó Ágnesnek, az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ – Kapcsolat Központ intézményvezetőjének a bicskei polgármesteri hivatal udvarán tartott ünnepségen 2024. május 28-án. Mellettük Bálint Istvánné Fidesz-KDNP polgármester (j2). Mészáros Lőrinc magánemberként adományozta az autót. MTI/Vasvári Tamás

Bálint Istvánné (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy önkormányzati intézményük egy több mint tízéves járművel végezte eddig a feladatát, és félő volt, hogy az autó elromlik. Emiatt kétszer pályáztak új autóra, de nem jártak sikerrel, ezért kért segítséget Mészáros Lőrinctől, aki azonnal igent mondott és segített.

Szabó Ágnes, az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ – Kapcsolat Központ intézményvezetője közölte, hogy napi munkájuk során többek között fogyatékossággal élők szállítását végzik egészségügyi intézményekbe, gyógyszertárba vagy boltba. Megjegyezte: olyanoknak segítenek nap mint nap, akik helyzetükből adódóan elszigetelten élnek, kiszolgáltatottak. E nehézségeket igyekeznek enyhíteni az új járművel is, amely minden extrával felszerelt, biztonságos szolgáltatást garantál számukra a jövőben.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy a kilencszemélyes Volkswagen Caravelle kisbusz speciálisan átalakított, a kerekesszékesek biztonságos szállítását ötpontos rögzítés segíti, és a ki- és beszállást megkönnyítendő elektromos rámpával és lépcsővel is felszerelt.