A szólást, miszerint „Hátra van még a feketeleves”, illetve annak eredetével szinte mind találkoztunk már, ha máshol nem, az iskolapadban ülve.
O. Nagy Gábor szóláskutató az ezzel kapcsolatos tudnivalókat a következőképpen foglalta össze: „A török fogságba akar ejteni egy nagyhatalmú magyar urat. Színlelt barátsággal ebédre hívja, s mikor a magyar úr rosszat sejtve távozni készül, azzal marasztalja, hogy hátra van még a fekete leves. Erre előteremnek a török katonák, megkötözik és fogságba vetik a tőrbe csalt vendéget.”
Grétsy László nyelvész pontosított
Ezt a történetet Szirmay Antal anekdotagyűjteménye Thököly Imre Nagyváradon történt elfogatásához (1684) kapcsolja, Arany János pedig egy annál másfél évszázaddal korábbi eseményhez, Török Bálint enyingi főnemesnek 1541-ben II. Szulejmán által való elfogatásához.
A probléma mindezzel az…
olvashatjuk a nyelvész munkájában, hogy egyik feltevés sem lehet igaz. II. Szulejmán ugyan kávézhatott már, hiszen ismerte a kávéivás szokását, mert az a 16. század első felében terjedt el Törökországban. A gond azonban, hogy ebből az időszakból sem a fekete kávéra, sem a fekete levesre vonatkozó nyelvtörténeti adataink sincsenek. Ezek fél századdal később bukkannak fel, az pedig bizonyítható, hogy Thököly nagyváradi elfogásakor a szólást már legalább két évtizede ismerték.
Fekete lé, amely közel sem kávé
Grétsy László írásából azt megtudhatjuk, hogy a fekete leves kifejezése, amelyet ma már egybeírunk, eredetileg nem is a kávéra vonatkozott, hanem a régi szakácsmesterség nyelvéből származik: „Azt a rendszerint az étkezés végén feltálalt, fekete színű mártásfélét nevezték így, amely fekete színét a beletört főtt vértől kapta. A régi szakácskönyvekben vagy ételleírásokban nemegyszer bukkanunk ilyenekre: ludat vagy lúdfiat fekete lével, nyúlhús fekete lével” –foglalta össze a nyelvész.
De miért lett egy mártásból súlyos fenyegetés?
Grétsy László ennek magyarázatát abban látja, hogy a lé, leves szavaknak más átvitt értelmű kapcsolatokban is kifejlődött a „baj, kellemetlenség”-féle jelentésük. Elég, ha csak a „megissza a levét” vagy a „nyakleves” kifejezés jut eszünkbe…Mindez a folyamat átterjedt erre a szólásra is, így az merőben más tartalmat kapott. Ha azt gondolnánk, hogy mindez egyedülálló, tévedünk.
Jó madár? Jómadár!
„Az ilyenféle jelentésmódosulás egyáltalán nem ritka. Gondolják csak meg: ha valakit ma mákvirágnak vagy jómadárnak nevezünk, vajon örül neki? Ugye, nem! Pedig valamikor ezek is dicsérő értelműek voltak!” – foglalta össze mindezt Grétsy László.
Forrás: Grétsy László: A szavak ösvényein. Szavaink és szólásaink
– Szöőr Bea –
