Ez lett az ország tortája 2021-ben

Gasztro Ország

A Napraforgó névre keresztelt torta lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Beszterce rózsája elnevezésű tortát választották – jelentették be Budapesten.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke elmondta: az idén tizenötödik alkalommal megrendezett versenyen a Magyarország tortája címet Fodor Sándornak, a budapesti Habcsók Cukrászda cukrászának Napraforgó elnevezésű tortája nyerte el.

A torta főbb alkotóelemei a pirított napraforgómag, a vilmoskörte, a méz és a csokoládé.

Füredi Krisztián, a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmestere Beszterce rózsája nevű, Magyarország cukormentes tortája címet elnyert tortájával és Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója, televíziós műsorvezető (b) az Országház Vadásztermében az augusztus 20-i nemzeti ünnepről tartott sajtótájékoztatón 2021. augusztus 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Idén az “Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából alversenyt is hirdettek. Erre olyan tortákat vártak, amelyek meghatározó összetevői Magyarország erdeiben, mezein megtalálhatóak. Az erős mezőnyben végül a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmestere, Füredi Krisztián Nimród fantázianevű tortája lett a győztes – közölte Selmeczi László.

Szintén Füredi Krisztián nyerte meg a Magyarország cukormentes tortája versenyt. Mint Nándori László zsűrielnök elmondta, az idei döntő nagyon szoros volt, a győztes végül a Beszterce rózsája lett.

A hozzáadott cukor nélkül készült tortában a sárgabaracké a főszerep, a gyümölcs több rétegben is megjelenik, és ízében jól harmonizál a dióval és az étcsokoládéval.

A Nimród elnevezésű, az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás tortája verseny nyertese Füredi Krisztián, a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmestere az Országház Vadásztermében az augusztus 20-i nemzeti ünnepről tartott sajtótájékoztatón 2021. augusztus 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt

A megmérettetésen – amelyet tizedik alkalommal rendezett meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete szakmai támogatásával – a leginnovatívabb recept különdíját a szegedi REÖK Kézműves Cukrászda cukrászai, Novák Ádám és Dovalovszky Barbara nyerték a Szeszélyes dió nevű tortával, míg a legjobb, gyógyhatású alapanyaggal készült tortáért járó különdíjat Karikó Orsolya, a Vanília & Gelarto Cukrászda cukrásza kapta Erdei Nimfa nevű tortájáért. A győztes tortákat augusztus 20-tól az ország számos cukrászdájában meg lehet majd kóstolni.

Az Országház Vadásztermében tartott sajtótájékoztatón a Szent István-napi kenyeret is bemutatták. Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke elmondta: a kétfordulós verseny döntőjében 14 kenyeret – a két kategóriában 7-7 kenyeret – bírált el a szakmai zsűri.

Ennek eredményeként az idei Szent István-napi kenyér a Solymár gyöngye lett, amely a solymári Hel Pékségben készült. A pékség tulajdonosa Szász Krisztián, a Solymár gyöngyét Varró Zsolt elképzelése alapján készítették. A solymári Hel Pékség tavaly a leginnovatívabb kenyér kategóriában lett győztes – jegyezte meg.

Idén az év innovatív kenyerének a Fejedelmi Pékség Tisza-parti magvas kézműves kenyerét választották – tette hozzá Septe József.

A kenyérverseny nyertes kenyereit a Magyar Ízek Utcájában lehet először megkóstolni augusztus 20. és 22. között a Várkert Bazárban.