A szociáldemokraták győztek a hamburgi választáson

A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kapta a legtöbb szavazatot a Hamburgban tartott törvényhozási választáson a vasárnap késő este közzétett előzetes hivatalos eredmény szerint. A hétfő este közölt végleges adatok szerint a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) az 5 százalékos bejutási küszöb alatt maradt.

Koronavírus – Emelkedett a halottak és a fertőzöttek száma is Észak-Olaszországban

Újabb idős beteg veszítette életét az új koronavírus okozta fertőzés következtében az északnyugat-olaszországi Lombardia tartományban, ahol már 160 fölé emelkedett a betegek száma – közölte a tartomány kormányzója Attilio Fontana egy hétfői rádió-interjúban.

Az EU 232 millió eurót különít el a koronavírus visszaszorítására

Az Európai Unió 232 millió eurót (mintegy 76,5 milliárd forint) különített el a vírus világméretű elterjedésének megelőzésére és a járvány visszaszorítására, valamint a felkészülés fokozására – jelentette be Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.

A szociáldemokraták győzelmét jelzik a hamburgi választás részeredményei, az AfD várhatóan átlépi az 5 százalékos küszöböt

A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) győzelmét jelzik a németországi Hamburgban vasárnap tartott helyi törvényhozási választás késő esti részeredményei, amelyekből az is kiderül, hogy az Alternatíva Németországnak nevű jobboldali ellenzéki párt a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) eredményeivel szemben várhatóan mégis átlépi az 5 százalékos küszöböt, és így megtartja képviseletét a tartományi […]