Kelemen Hunor és Orbán Viktor

A fideszbarát RMDSZ vezetője úgy tudja, ők nem csalnak a levélszavazatokkal Orbán javára

Európa

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minden erdélyi magyart arra biztat, hogy éljen szavazati jogával a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokon, ugyanakkor tiszteletben tartja mindenkinek a politikai opcióját – mondta Kelemen Hunor elnök a Krónika.ro portálon kedden megjelent interjúban.

Az erdélyi magyar érdekvédelmi szervezet elnöke hangsúlyozta: a magyar állampolgársággal járó jogok akkor is járnak, ha az állampolgár nem él az adott állam területén. Rámutatott: az erdélyi magyarok esetében ez “egy félszavazati jog”, mivel a külhoni magyarok csupán az országos listára szavaznak, az egyéni választókerületekre nem.

Kijelentette: az erdélyi magyar közösség mindenekelőtt a magyarországi kormány nemzetpolitikájára kíváncsi, és ebben a logikában a fél szavazati jog pont erről szól, mert ezt a nemzetpolitikát a kormány hajtja végre, nem az egyéni kerületekben megválasztott képviselők.

Hangsúlyozta: minden jogot használni kell, különben nem ér semmit.

“Tehát mindenkit arra biztatunk, hogy éljen a szavazati jogával. És tiszteletben tartjuk mindenkinek a politikai opcióját”

– mondta az RMDSZ elnöke.

Mindent bevet az RMDSZ, hogy a lehető legtöbb fideszes szavazatot szállítsák Orbánnak Romániából

Kelemen Hunor megalapozatlannak nevezte azokat az aggályokat, miszerint választási csaláshoz vezethet, hogy az RMDSZ részt vesz az erdélyi magyar levélszavazatok összegyűjtésében, a magyar diplomáciai képviseletekre való eljuttatásában. “Nem megalapozottak, ugyanis az RMDSZ egy technikai segítséget nyújt. Nem a választásban segít, hogy akkor ezt vagy azt válaszd” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy a szövetség zárt borítékot vesz át, nem manipulálja és nem is akarja manipulálni ezeket. “Én ebben semmiféle kivetnivalót nem látok, úgyhogy mindenféle aggályt vissza lehet utasítani, nem éri a választásnak a szabadságát, tisztaságát sehonnan semmiféle baj” – fogalmazott. Hozzátette: ez egy jogszerű segítség, nem törvényellenes és nem erkölcstelen.

Az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott: a szövetség azért foglalt állást a Fidesz-KDNP támogatása mellett, mert 2010 után történt egy olyan paradigmaváltás, amely a nemzetpolitikát “egy teljesen más pályára helyezte”. “A könnyített honosítással, az állampolgárság megszerzésével (…) Magyarország, a magyar kormány meghaladja azt a százéves fájdalmat, hogy a nemzet és az ország határai nem esnek egybe” – mutatott rá, hangsúlyozva, hogy az erdélyi magyarok többsége jól viszonyult ehhez.

Másrészt a nemzetpolitikai támogatási rendszerben is volt egy jelentős átalakulás, megerősítették az identitáshoz kapcsolódó intézmények, programok támogatását, kiterjesztették a sportra, a gazdaságra is – mondta.

“Ezek hiánypótlók, ezek nem helyettesítik a romániai forrásokat, hanem pontosan oda érkeznek, ahol ilyen vagy olyan ok miatt kevesebb romániai forrás van, és azt gondolom, hogy ezt ismét csak a helyén kezelik az erdélyi magyarok”

– mondta.

Hozzátette: a Tisza Párt részéről a szövetség nem ismeri a nemzetpolitikai célokat, célkitűzéseket, és az emberek zöme az ismeretlenért nem adja föl azt, amit ismer.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi kormánypártok morálisan és politikailag is segítették az erdélyi magyarságot. “Én nem fordítok hátat soha annak, aki segítette az én közösségemet” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

Azokra – a többi között Markó Béla korábbi szövetségi elnöktől érkező – kritikákra reagálva, miszerint az RMDSZ feladja a politikai mozgásterét a kormánypártok támogatásával, kijelentette: “téves az a megközelítés, hogy az RMDSZ-nek a politikai mozgásterét a magyarországi kormány adja, bővíti vagy szűkíti”. Rámutatott: a szövetség nem aszerint politizál Bukarestben, az erdélyi önkormányzatokban, hogy Budapesten ki van kormányon.

Az erdélyi magyar közösség számára az a fontos, hogy megmaradjon az a nemzetpolitikai biztonság, amelyben az elmúlt 15-16 év alatt tudott fejlődni – mondta a magyarországi választások tétjéről a Krónika.ro-nak az RMDSZ elnöke.