A Bild című bulvárlap és egyéb médiaforrások több mint 200 sérültről adtak hírt. Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke péntek este két halottról és legkevesebb 60 sérültről beszélt.
A dpa újabb értesülései szerint a gázolás elkövetője nem iszlamista, hanem éppen ellenkezőleg, az iszlám bírálója. Az 50 éves, szaúd-arábiai származású orvos saját magát „ex-muszlimként” határozza meg. A közösségi médiában és interjúkban részben kifogásokat fogalmazott meg a német hatóságokkal szemben. Szemükre hányja többek között, hogy nem tesznek eleget az iszlamizmussal szemben.
Az elkövetőt azzal gyanúsítják, hogy egy bérelt autóval a magdeburgi karácsonyi vásáron a tömegbe hajtott. A rendőrség szombat délelőtt visszafogottan nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy merényletnek nevezze-e a cselekményt. A Bild jelentése szerint valószínűleg kábítószer hatása alatt állt. A lap források megnevezése nélkül azt írta, hogy az első drogteszt eredménye pozitív lett.
A gyanúsított 2006 óta él Németországban. Miután évekkel ezelőtt hazájukból menekülő szaúdi nők az ő támogatásával jutottak be az országba, később internetes oldalán angol és német nyelven azt írta: „Tanácsom: ne kérjetek menedékjogot Németországban”.