Két helyszínről is elzavarták a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli rendezvényét, majd Orbán Balázs az X-en jelentette be: egy harmadik helyen végül befogadták a Nemzeti Konzervatív Konferenciát (NATCON), így az el is kezdődött.
Csakhogy Menczer Tamás néhány órával később Facebookon azt írta:
“A konferencia a harmadik helyszínen elkezdődött, de most megérkezett a rendőrség, és közölte, hogy a konferenciát azonnal be kell fejezni!”
Menczer a “háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatja a kínos kudarcért. Részleteket nem árulkt el arról, hogyan állt elő ez a helyzet, erről mindössze annyit írt, hogy “nem biztosítják a rendezvényt, hanem bezárják”.
A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is.
Orbán Viktor miniszterelnök délután Facebook-posztban reagált a történtekre.
“Brüsszel szintet lépett. Ha valaki kiáll a béke mellett, azt egyszerűen betiltják, írta. Szerinte június 9-én (ekkor lesz az európai parlamenti választás) el kell mondanunk, hogy nem kérünk a háborúból.”
A Politico cikke szerint a rendőrség kivonult a Nemzeti Konzervatív Konferenciára annak kezdése után mintegy két órával Brüsszelben, és közölte a szervezőkkel, hogy berekeszti a rendezvényt. A kétnapos konferencián részt vett volna Orbán Viktor miniszterelnök és Nigel Farage Brexit-párti brit politikus is.
A brüsszeli lap szerint az egyik rendőr az egyik szervezőnek azt mondta, hogy “a közrend megzavarásának” veszélye miatt cselekedtek így. A rendőrség állítólag attól tartott, hogy a délután a helyszínre érkező tüntetők megzavarják a rendet.