Oroszország gyakorlatilag nem vet be hiperszonikus fegyvert az ukrajnai háborúban, holott ez, más modern rendszerekkel együtt a rendelkezésére áll – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 tévécsatorna Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi magazinműsorában.
Putyin ezt arra a kérdésre válaszolva mondta, hogy Moszkva szempontjából nem lett volna-e értelme már 2014-ben elindítani “különleges hadműveletet” a Donyec-medence lakosságának “védelmében”. Meglátása szerint ebben az ügyben nem lehet feltételes módot használni, és – mint fogalmazott – Oroszország akkor az úgynevezett “krími tavasz” keretei között lépett fel. Elismerte ugyanakkor, hogy meg kellett oldani az élelmiszerellátás, az importhelyettesítés, a pénzügyi rendszer megerősítése és modern fegyverek fejlesztésének feladatát.
Rámutatott, hogy az ellenfél várakozásai ellenére semmi sem omlott össze Oroszországban, a pénzügyi rendszer működik, a bankok növelik kapacitásaikat. Úgy vélekedett, hogy nagyon nehéz lenne megmondani, mi történt volna 2014-ben.
“És végül – igen, sok tennivalónk van, például a szárazföldi erők fejlesztése terén, de akkor még nem volt hiperszonikus fegyverünk, most pedig van. Igen, valójában nem használjuk, de van. Érti? Vannak más modern rendszereink is, de 2014-ben nem volt semmi ilyenünk”
– mondta Putyin.
Lakóházat lőttek az oroszok Zaporizzsja megyében, civil áldozatok
Az orosz elnök szerint a Krím esetében Moszkvának sürgősen kellett cselekednie, és teljesítenie kellett “szent kötelességét” a helyi lakosság védelmében, mert a “nácik” a fenyegették őket.
“A Donyec-medencével kapcsolatban arra számítottunk, hogy ezt a problémát sikerül békés úton megoldani. De mint mostanra kiderült, az orrunknál fogva vezettek bennünket. Az úgynevezett partnereink közül senki még csak nem is készült arra, hogy bármit is békés úton kell megoldani, hanem egyszerűen elkezdték fegyverrel felpumpálni Ukrajnát, és felkészíteni a harci cselekményekre”
– mondta Putyin.
“És (Ukrajna) két nagyszabású katonai műveletet meg is kísérelt, nehéz haditechnika, a tüzérség és a légierő bevetésével” – tette hozzá.
Rámutatott, hogy az idei, 154 millió tonnás, rekordnagyságú gabonatermést az elmúlt évek céltudatos, a biztonságos élelmiszerellátás biztosítását célzó erőfeszítései tették lehetővé.
(MTI)