Franciaországban az elmúlt 24 órában 11 ezer 123 új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, ami arra utal, hogy a Covid-19 fertőzés intenzíven terjed az országban – közölte vasárnap este az egészségügyi minisztérium.
A napi esetszám több mint egy hete 10 ezer fölött van, csütörtökön 16 ezer 96-tal meg is dőlt a rekord. A járvány kezdete óta vasárnap 538 ezer 569-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma.
A járvány erősödésére utal az is, hogy a pozitív tesztek aránya napról napra nő, vasárnap 7,4 százalék volt.
A Covid-19 fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 27-en hunytak el, a halottak száma 31 727-re nőtt.
Kórházba az elmúlt héten 4203-an kerültek, 43 százalékkal többen mint az előző héten, közülük 786-an intenzív osztályra, ami pedig 40 százalékkal több mint szeptember közepén.
Az egészségügyi hatóságok 1230 járványgócot tartanak nyilván, számuk 47-tel nőtt az elmúlt 24 órában. A legtöbb járványgóc jelenleg az egyetemeken és a középiskolákban alakul ki, megelőzve a munkahelyeket és az egészségügyi intézményeket, és 238 idősotthonban is vannak fertőzöttek.
Miközben a szórakozóhely- és bártulajdonosok tüntettek Párizsban a járványügyi korlátozások őket érintő szigorítása ellen, azonnali hatályú “drasztikus intézkedéseket” szorgalmazott hét neves infektológus a Le Journal du Dimanche című hetilapban közzétett felhívásában annak érdekében, hogy Franciaország elkerüljön “egy olyan második hullámot, amelyet a kórházaknak és az intenzív osztályoknak jóval nehezebb lesz kezelniük, mint a tavasszal az első hullámot”.
“Erős járványellenes intézkedések nélkül az intenzív osztályokra kerülő betegek napi száma egy hónap múlva 650 körül lesz, amely a legmagasabb szám volt az első hullám idején, és 1200-ra fog emelkedni november közepére” – figyelmeztettek a szakértők.
“Spanyolország, Izrael, Nagy-Britannia, Olaszország az elmúlt két hétben olyan intézkedéseket léptetetett életbe, amely egyes helyeken a karantént jelenti. Az egészségügyi helyzet Franciaországban nem különbözik az ezen országban tapasztalhatótól” – írták a szakemberek.
Az orvoscsoport szerint a kormány által eddig bejelentett korlátozások mellett “mindenhol és állandó jelleggel” szigorú maszkviselésre van szükség, s amennyiben ez nem megoldható, fel kell függeszteni minden tevékenységet.
“A bároknak és az éttermeknek szigorúan be kell tartaniuk a kormány által elrendelt nyitva tartási időt, és szigorúan alkalmazni kell az egészségügyi előírásokat (maszkviselés, távolságtartás, kézfertőtlenítés), a maszkot állandó jelleggel viselni kell, amely alól csak a tényleges fogyasztás lehet kivétel” – tették hozzá.
A szakemberek szerint amennyiben a franciák 2-3 hétig betartják ezeket a szabályokat, a járvány erőssége a június szintre csökkenthető.
A francia Esther Duflo és indiai férje, Abhijt Banerjee, Nobel-díjas közgazdászok eközben egy megelőző, legalább húsznapos általános karantént tartanának szükségesnek az év végi ünnepek előtt a Le Monde című napilapban közzétett írásukban.
A kormány egyelőre kizárta egy újabb karantén lehetőségét, de csütörtökön szigorította a nagyvárosokban a járványügyi intézkedéseket, köztük Párizsban is, ahol hétfőtől kezdve, legalább két hétig, este 10 órakor be kell zárniuk a kávéházaknak és a bároknak. A második legnagyobb városban, Marseille-ben és a tőle harminc kilométerre található Aix-en-Provence-ban pedig a következő hét hétben egyáltalán nem nyithatnak ki a vendéglátóhelyek.