A Gazdasági Versenyhivatallal (GVH), a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV), a Közbeszerzési Hatósággal, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal (NAIH) kötött stratégiai együttműködést a Debreceni Egyetem (DE) – közölte az egyetem szerdán.
A közlemény szerint a hallgatók gyakorlati képzésének erősítéséről és közös oktatási-kutatási programok elindításáról szóló dokumentumot a felsőoktatási intézmény és a hatóságok vezetői az egyetemen rendezett III. Compliance konferencián írták alá.
A Debreceni Egyetem célja, hogy hidat építsen az elmélet és a gyakorlat, az oktatás és a közigazgatás, valamint a hatóságok és a vállalati szféra között – idézte a közlemény Kossa Györgyöt, az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnökét.
Bács Zoltán a DE kancellárja azt mondta, az együttműködések a közösen szervezett konferenciákon, műhelybeszélgetéseken és szakmai rendezvényeken túl lehetőséget kínálnak oktatások, képzések és konzultációk formájában is tapasztalatcserére az érintett szakemberek között. “Azzal pedig, hogy partnereink szakmai gyakorlati lehetőséget kínálnak az egyetem hallgatói számára, az intézmény is hozzájárul a hatóságok, a hivatalok szakember-utánpótlásának biztosításához”.
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke az együttműködés kapcsán úgy fogalmazott: a globális informatikai robbanás, a digitális forradalom új kihívások elé állítja a társadalmat, különösen az adatvédelem és az adatbiztonság területén. A NAIH és a Debreceni Egyetem együttműködése kulcsfontosságú abban, hogy a hallgatók korszerű, gyakorlati keretek között ismerjék meg a legfrissebb szabályozási és technológiai megoldásokat, és a partnerség hozzájárul, hogy a jövő szakemberei felkészülten és felelősen alakítsák a digitális környezetet.
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke hozzátette: Debrecen Magyarország, illetve a Közép-Kelet-Európai régió egyik legdinamikusabban fejlődő városa, a Debreceni Egyetem pedig ennek a fejlődésnek az egyik katalizátora. A GVH elkötelezett a széleskörű tudásmegosztás és az együttműködés mellett: minden olyan szakmai kezdeményezést támogatnak, ami a magyar emberek boldogulását és gyarapodását szolgálja és egyúttal elősegíti a magyar gazdaság bővülését, a hazai vállalkozások versenyképességének javítását – hangsúlyozta.
A Debreceni Egyetemmel létrejött stratégiai szerződéssel kapcsolatban Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke rámutatott: a szervezet számára kiemelten fontos, hogy a szaktudást és a tapasztalatokat megossza a jövő szakembereivel.
“Ezzel a megállapodással nemcsak az intézmények közötti kapcsolatot erősítjük meg, hanem közösen vállalunk felelősséget a színvonalas, gyakorlatorientált képzés mellett”
– fűzte hozzá.
Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke azt emelte ki, hogy nemcsak az adóztatásban, hanem a teljes közigazgatásban paradigmaváltást jelentő, forradalmi megoldásokhoz nélkülözhetetlen az egyetemeken megszerezhető, korszerű tudás, és az ezzel felvértezett, fiatal generáció. “Ők jelenthetik ugyanis a garanciát arra, hogy a társadalmi elvárások újabb és újabb kihívásainak az állami intézményrendszer is képes lesz megfelelni” – jelezte a NAV elnöke a közlemény szerint.





