Debrecen, egyetem, központi épület, Egyetem tér

Spanyol nyelvi képzést indítanak a Debreceni Egyetemen

Egyetem

Spanyol nyelv és irodalom alapképzést indít szeptemberben a Debreceni Egyetem (DE), a diákok február 15-ig jelentkezhetnek az új szakra – közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese kedden sajtótájékoztatón. Ezzel 30 év után teljesült egy álom, és a Fazekas gimnáziumnak meglesz a folytatása. Debrecenben már a rendszerváltás után szerették volna elindítani a spanyol nyelvi képzést, ami eddig az ELTE-n és Szegeden volt.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Bartha Elek elmondta: az új alapszak mellett hét új mesterszakot is meghirdetnek, ezzel tizenhárom képzési területen hetvenhárom alapképzéssel, csaknem száz mesterképzéssel és hat osztatlan képzéssel várják a jelentkezőket.

A szakirányú továbbképzéseket, a duális képzést és a felsőoktatási szakképzési szakokat is tekintve több mint 250 szak szerepel a DE kínálatában – ismertette.

Kiemelte:

a debreceni az ország legszélesebb képzési spektrumot kínáló egyeteme, ahol a hadtudományon kívül szinte bármit tanulhatnak a diákok.

A DE 32 ezer hallgatója közül több mint 7500 külföldi, ezzel az intézmény nemcsak Magyarországon, de Kárpát-medencében is a legtöbb külföldi hallgatót képző egyetem – fűzte hozzá, megjegyezve, tavaly több mint 11 ezer hallgatót vettek fel, ezzel ez az ország második legnépszerűbb felsőoktatási intézménye lettek.

Bartha Elek szerint utóbbi annak is köszönhető, hogy a DE innovatív intézmény, folyamatosan fejlesztik a képzéseket, állandóan megújuló, korszerű ismereteket szerezhetnek hallgatóik, a szakirányú továbbképzéseket pedig a mindenkori piaci igényekhez alakítják.

Hozzátette: több mint száz külföldi egyetemmel állnak kapcsolatban, így valamennyi azt igénylő hallgatójuknak tudják biztosítani a több hónapos külföldi tanulási lehetőséget.

Ölvetiné Szabó Beáta beiskolázási és továbbképzési igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy

a diákok február 15-ig jelentkezhetnek e-felületről, az Ügyfélkapu+ vagy a Digitális Állampolgárság Program igénybevételével.

Jelezte: a különféle kari rendezvényeken közvetlenül is tájékozódhatnak a jelentkezők a DE nyújtotta képzési lehetőségekről.