Az Európai Bizottság mostani döntése arra bizonyíték, hogy nem kívánnak párbeszédet folytatni, nem számítanak az immár két éve hangoztatott érvek, amelyek azt bizonyítják, hogy a modellváltással semmilyen módon nem sérült az egyetemi autonómia – olvasható abban a közleményben, amelyet hat magyar egyetem közösen juttatott el szerdán az MTI-hez.
A Semmelweis Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem és a Dunaújvárosi Egyetem közleménye szerint az EU Tanácsa és Bizottsága bizonyos politikai aggályaira hivatkozva fogadták el a tanács végrehajtási határozatát.
A határozat egy olyan intézkedéscsomagot tartalmaz, amelynek célja, hogy nyomást gyakoroljon Magyarországra, és ennek “melléktermékeként” 21 magyar egyetem és hallgatói, kutatói, klinikái és intézetei is belekerültek egy olyan politikai konfliktusba, amelynek során méltánytalanul hátrányos megkülönböztetésben részesülnek, ellentmondva az Európai Unió alapelveinek: egyenlő bánásmód, tudományos szabadság, diszkrimináció tilalma, ártatlanság vélelme – hangsúlyozták.
A tanácsnak a Magyarország kormányával kapcsolatos, a helyzet alapjául szolgáló problémáinak semmi köze nincs a magyar egyetemeknek
– tették hozzá.
Erre tekintettel a közleményt aláíró hat magyar egyetem keresettel támadta meg a határozatot az Európai Unió Bíróságának Törvényszéke előtt. A törvényszék április 5. napján kelt végzésében megállapította, hogy a támadott határozat az egyetemeket közvetlenül érintő, rendeleti jellegű jogi aktus.
Úgy folytatták, hogy december 16-án a bizottság terjedelmes határozatában arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországnak a bizottság aggályainak eloszlatására tett kísérletei még nem megfelelőek, ezért a modellváltó egyetemek az Európai Bizottság újabbnál újabb korrekciós intézkedési ajánlásai okán továbbra sem fognak hozzáférni az Erasmus+- és a Horizont-programokhoz annak ellenére, hogy az Országgyűlés elfogadta és Magyarország kormánya december 2-án bejelentette az Európai Bizottság részére a közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó, kért törvénymódosítását.
“Meggyőződésünk az, hogy az Európai Bizottság és a Tanács által a Magyarország kormányával szemben felhozott, jogállamisággal kapcsolatos aggályok nem szolgálhatnak jogszerűen ürügyként a magyar egyetemek integritásába való beavatkozásra, valamint a kutatók és hallgatók súlyos megbüntetésére”
– fogalmaztak.
Az Európai Bizottság mostani döntése arra bizonyíték, hogy nem kívánnak párbeszédet folytatni, nem számítanak az immár két éve hangoztatott érvek, amelyek azt bizonyítják, hogy a modellváltással semmilyen módon nem sérült az egyetemi autonómia.
Ezzel ellentétben az Európai Bizottság az, amely bele kíván szólni az egyetemi autonómiába, és mondvacsinált indokokkal felülbírálni az egyetemi döntéseket – tették hozzá.
Sem a magyar egyetemek, sem a kutatóik vagy hallgatóik nem kaptak lehetőséget arra, hogy kifejtsék véleményüket erről a vitáról és annak rájuk gyakorolt hatásairól – áll a közleményben.