A Debreceni Egyetem négy hallgatója számára valóra vált az amerikai álom

A Debreceni Egyetem négy hallgatója számára valóra vált az amerikai álom

Egyetem

Egyedülálló lehetőséget kapott a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar négy hallgatója, akik a precíziós mezőgazdasági mérnök képzés keretében fél évet tanulhatnak a Dél-Dakotai Állami Egyetemen.

A leendő szakemberek szombaton indultak a tengerentúli intézménybe, ahol az előadások mellett farmgyakorlatokon is részt vehetnek.

A Debreceni Egyetem három éve kötött a precíziós mezőgazdaság oktatását, kutatását érintő megállapodást a Dél-Dakotai Állami Egyetemmel. Ennek, valamint az intézmény elmúlt húszéves előkészítő munkájának köszönhetően indult el tavaly először a precíziós mezőgazdasági mérnök alapszak a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon.

A két intézményben a képzés szinte teljesen egyforma, így ennek eredményeként hoztuk létre azt a csereprogramot, ami hallgatóknak és oktatóknak is lehetőséget nyújt arra, hogy a partneregyetemen tanuljanak, oktassanak, kutassanak, ami egyedülálló a világon. Sőt, a leendő szakemberek diplomáját nemcsak Európában, hanem tengerentúlon is elismerik majd

– hangsúlyozta Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes azon a pénteki sajtótájékoztatón, melyen bejelentették, hogy a képzés négy hallgatója féléves tanulmányi úton vehet részt az USA-ban – olvasható a hirek.unideb.hu-n.

A féléves csereprogram augusztus 26-án kezdődik és december 15-ig tart. A tanulmányi eredményeik és nyelvtudásuk alapján választották ki azt a négy hallgatót, akik Amerikába utazhattak.