Európai Egyetemi Játékoka

A valaha volt legjobb Európai Egyetemi Játékokat rendezte Magyarország

Egyetem

Harminchét ország négyszázhuszonnyolc egyeteméről közel ötezer résztvevő érkezett a Debrecen-Miskolc rendezte 2024-es Európai Egyetemi Játékokra. Felejthetetlen élmények, izgalmas mérkőzések, csodálatos hangulat – ezek jellemezték az eseményt mindkét helyszínen.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Debrecen és Miskolc 2018-ban nyerte el a 2024-es Európai Egyetemi Játékok megrendezésének jogát. A szervezőbizottság előtt nem kisebb feladat tornyosult, mint Magyarország valaha volt legnagyobb multisport-rendezvényének lebonyolítása. A háttérmunkálatok a győztes pályázattal el is kezdődtek: körülbelül ezren dolgoztak azon, hogy hat évvel később, július 10-én minden készen álljon a rajtra.

A sportolók és a stábok fogadása már önmagában jelentős kihívás elé állította a házigazdákat, hiszen a két helyszínre csaknem ötezren érkeztek. Ez összesen nagyjából negyvenötezer vendégéjszakát jelentett, ám elmondható, hogy a szállásadók maximálisan kielégítették az igényeket. A versenyzők szállítását több, mint nyolcszáz transzferjárat végezte óramű- pontossággal, míg a konyhákon körülbelül kétszázan készítették el az elfogyasztott, hozzávetőlegesen százhatvanötezer adag ételt.

A tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy a versenyek az előzetes terveknek megfelelően alakultak. Tizennyolc sportágban mintegy háromezernyolcszáz egyetemista mérte össze tudását az „öreg kontinens” harminchat nemzetét képviselve. A tornák történéseit ezerkétszáz fős stáb követte aktív figyelemmel a háttérből – külön kiemelendő a megközelítőleg kilencszázas létszámú önkéntescsapat áldozatos tevékenysége.

A küzdelmekről nagyságrendileg tizenötezer fénykép és több mint nyolcvan videó született, az online-térben közzétett tartalmak pedig 21 milliós elérést, 100 ezer fölötti reakciót és összesen a közösségi platformokon több mint 20 ezer követőt és feliratkozót generáltak. A két hét alatt közel négyszázötven összecsapást közvetítettek élőben a szervezők a hivatalos Youtube-csatornán és több száz médiamegjelenés látott napvilágot az eseményről.

A 2024-es EUG nem csupán a pályákon, hanem azokon kívül is teljes mértékben a hallgatókról szólt: a rendezvényt különböző szakmai, edukációs, valamint szórakoztató programok kísérték. A különböző országokból hazánkba látogató atléták egy komplett, interkulturális élménycsomagot kaptak az Európai Egyetemi Játékoktól, Debrecen és Miskolc is kiváló terepnek bizonyult az új ismeretségek, barátságok megköttetéséhez.

A rendezvény záróünnepsége is méltó volt a játékok nívójához: a résztvevők Kelet- Magyarország legnagyobb zenei fesztiválján, a debreceni Campus Fesztiválon kétezernél is többen búcsúztak a viadaltól.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a szerdai záróünnepségen az esemény varázslatos hangulatáról beszélt.

A rendezvény szlogenje is hirdeti, az EUG nem csupán a sportról, hanem az önfeledt boldogságról is szól. Az elmúlt több mint két hétben csak mosolygós arcokat láttam.

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az esemény közösségkovácsoló erejét emelte ki.

Európai Egyetemi Játékokon a sportsikerek és a kiváló teljesítmények mellett életre szóló barátságok és országhatárokon átívelő hidak épültek. Magyarország egyetemista sportolói nagyszerűen teljesítettek, az összesített éremtáblázat élén végeztek 16 aranyéremmel, amire különösen büszkék lehetünk.

Adam Roczek az EUSA elnöke megelégedettséggel összegezte az elmúlt két hetet.

Szívből remélem, hogy az EUG-n szerzett tapasztalatok nem csak a pályákon, de az életben is a sportolók javát szolgálják majd. Köszönetemet fejezem ki a szervezőbizottság áldozatos munkájáért, bátran kijelenthetem, hogy az eddigi legjobb Európai Egyetemi Játékokon vagyunk túl.

A záróbeszédek után Mocsai Lajos, a MEFS elnöke átadta a rendezvény zászlaját a 2026-os játékok (Salerno) szervezőinek. Az esemény megrendezése, illetve annak eredményes megvalósítása óriási fegyvertény és kétségkívül hatalmas mérföldkő a magyar egyetemi sport életében, aminek kiemelt fontossága van a jövő nemzedékeinek fejlődésében. Ugyanis a sport és a felsőoktatás kettősének nem csak az egészséges életmód, a sokrétű karrierút és a nemzetközi kapcsolatok kialakítása az elsődleges előnyei, de a legjobb módszerek egyike a közösségépítésre.