Egyetem tér Campus

Tudományos, könnyed és humoros témákkal várja a fiatalokat az Egyetem Tér a Campus Fesztiválon

Egyetem Party Zone
Megújul az Egyetem Tér az idei Campus Fesztiválra – számolt be a hirek.unideb.hu. A tematikus standoknál a Debreceni Egyetem 27 szervezeti egysége egy-egy téma köré szervezve mutatja be a tudomány színes, könnyed vagy éppen humoros oldalát a fiataloknak, akik egy italra is DE a vendégei lesznek. Az idei fesztiválon bemutatkozik a Középiskolások Egyetemi Előkészítő Programja, a KEEP, amivel a továbbtanulás előtt állókat szólítja meg az intézmény.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Az Egyetem Tér szerdától vasárnapig, mindennap délután fél négytől várja a fiatalokat a Campus Fesztiválon, a tavalyi helyszínen, a Nagyerdei Kultúrparkkal szemben. A látványos, tematikus bemutatók mellett a Campus Fesztivál egyetemi újdonsága idén, hogy a standoknál játékos feladatok elvégzéséért ezúttal pecséteket kapnak a fiatalok, három összegyűjtése után pedig egy italra az Egyetem téri Chill Zone vendégei lehetnek, ahol a nyár egyik trendi italát, a Mimóza koktélt és száraz fehér borból készült kisfröccsöt, valamint bodza-, menta- és levendulaszörpöt is kínálnak majd a megfelelően kitöltött leckekönyvért.

A Technika ördögei

A Debreceni Egyetem Informatikai Kar és Műszaki Kar szakemberei segítségével bárki megfejtheti a római légiók vagy a német tengeralattjárók üzenetváltásait, megpróbálhatnak 1 perc alatt kereket cserélni vagy éppen repülőgéppel felszállni.

L-Élek sziget

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ, a Felnőtt Pszichiátriai Osztály és a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika munkatársai önismereti táskafestésre és tükörkép-fonálbaba készítésre hívják a fesztiválozókat, akik azt is megtudhatják, hogy Freud vagy Billie Eilish lakozik-e bennük.

Vedd fel az orvostudomány ritmusát!

Vércsoport-meghatározás, véna scanner használata, hematológiai kórképek mikroszkópos vizsgálata vagy éppen a vér komponenseinek elkülönítése megoldható egy helyen, az Orvosi Mikrobiológia, a Sántha Kálmán Szakkollégium és a Laboratóriumi Medicina pavilonjában, ahol az érdeklődők kezéről vagy mobiltelefonjáról vett mintákból az is kiderül, milyen kórokozókkal élnek együtt.

Szűrj és kavarj velünk!

A Gyógyszerésztudományi Kar, a Belgyógyászati Klinika és a Bőrgyógyászati Klinika szakembereit a szűrővizsgálatok menetéről, a szervdonáció folyamatáról, a helyes és eredményes diétáról is kérdezhetik a fesztiválozók, akik egy bőrgyógyászati konzultáció után akár bőrtípusuknak megfelelő hidratáló krémet, testápolót, bőrradírt és többféle arctonikot is készíthetnek, amit haza is vihetnek.

Gazdászkodj okosan!

A mikrobiomok, a növények és gyümölcsök DNS-e, valamint a mikroszkopikus gombák világába kalauzol a DE Környezetvédelmi Bizottsága. Standjuknál az érdeklődők elkészíthetik saját hőtérképüket és megtudhatják, hogyan vállhatnak Zöld Hőssé.

A tudás fogságában

A Bölcsészettudományi Kar pavilonjában szabadulószoba várja a vállalkozó kedvűeket. Bölcsészet- és társadalomtudományi logikai és ügyességi feladatok megoldásával juthatnak ki, hogy időben oda érjenek kedvenc zenekaruk koncertjére.

Óperencián innen

Keresem a Jancsim-keresem az Iluskám címmel csábítja a fiatalokat játékos irodalmi párkeresésre a Bölcsészettudományi Kar, az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, valamint az Állam- és Jogtudományi Kar. Az Óperencián innen nevű pavilonban emellett a Hősköltemény-kocka segítségével a szövegalkotás egy más szintre lép, a Campus Fesztivál fellépőinek kedvenc könyvei közül is lehet majd válogatni.

Science is a game, let’s play!

Egy pillanatra kilépve a fesztivál hangulatából, VR-szemüvegen keresztül fedezhetik fel a Földet és a Naprendszert. A Természettudományi és Technológiai Kar szakemberei az Egyetem Téren vízminőség vizsgálatot is végeznek, mindent lehűtenek folyékony nitrogénnel és azt is megmondják, polarizál-e vagy átereszti-e az UV-fényt a napszemüvegünk.

Mi rejlik Benned?

CT, PET, MRI, SPECT – hogyan működnek a modern képalkotó rendszerek, a pacemaker vagy a műszív? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kapnak azok, aki ellátogatnak a Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika, a Kardiológia, a Radiológia, a Nukleáris Medicina és a Kórházhigiénés Osztály pavilonjához, ahol az is kiderül, mi az a varázspor toll-vizsgálat.

Nyomjuk okosan!

Ez az a hely, ahol az idő központi tényező. A Sürgősségi Klinika, a Szülészeti Klinika és az Egészségtudományi Kar 4D anatomy szoftver és modellek segítségével mutatja be többek között az újraélesztés, a gyógytorna és az elsősegély gyakorlati fogásait. Csatlakoznak hozzájuk – mint a hétköznapokban is – a mentősök, akikkel együtt lehet gyakorolni a vérzéscsillapítást, a kötözést vagy éppen a helyes Heimlich-féle műfogást is.

Nálunk Te vagy a befutó!

Kompetencia-alapú kvízkérdésekkel ötvözött beerponggal, szerencsekerékkel és klick selfivel várja a fesztiválozókat a Gazdaságtudományi Kar és a DEAC. Pavilonjukban bemutatkozik az egyetemi sportklub darts-, cheerleader- és amerikai foci szakosztálya is.

Egyetem téri színpad

Az egyetemi színpad változatos beszélgetéseket és zenei kínálatot tartogat a délután, illetve este érkezők számára. Szó lesz egyebek mellett az internetes és iskolai zaklatásról, a drog- és alkoholfogyasztás jogi következményeiről is. A vendégek között szerepel többek között Lenner Ádám agrár-youtuber és a Dumaszínház előadói, az esti órákban pedig itt zenél a Szakács Gergő Akusztik, a Tóth Vera Quartet és Járai Márk is.